Peter Frankopan The Earth Transformed (Átalakult Föld) című 2023-as könyve bemutatja, milyen drámai módon alakította az emberiség sorsát az éghajlat az évszázadok során. Mennyiben javíthatja az éghajlatváltozás megértését a múlt vizsgálata?

Peter Frankopan: Ez a bolygó hosszú-hosszú ideig létezett, mielőtt az emberek feltűntek. Mivel az emberiséget helyezzük a középpontba, elfelejtjük a legfontosabb leckét: a természet nem törődik azzal, hogy mi itt leszünk-e száz vagy ezer év múlva. Ha túllépjük környezeti korlátainkat, vége a dalnak – és ezen komolyan el kellene gondolkoznunk, hiszen a minket körülvevő világ hihetetlen sebességgel változik. Az az igazság, hogy ugyan a most fenyegető krízisek egy része – melegedő éghajlat, változó időjárási mintázatok, a fenntarthatóságot és a biodiverzitást fenyegető veszélyek – nem először állnak elő, a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a történelem megmutatja: sokkal gyorsabban következnek be, mint bármely korábbi korszakban.

Mennyire fontos a történelem a természettel fenntartott kapcsolatunkban?

Chris Packham: A történetírás mindig is tartalmazott kortárs nézőpontokat, elmesélve, hogy kik vagyunk és hogy jutottunk idáig. Én mindig a történelemhez fordultam, hogy megértsem a dolgok mai állását. Elég rémisztő belegondolni, hogy még a közelmúlt során is jelentős szerepet játszottak a bolygószintű folyamatok abban, hogy mai világunk miként formálódott. Hihetetlenül elbizakodottan hiszünk abban, hogy ez a világ nekünk épült, és kihasználhatjuk, ahogyan csak tetszik, és elég ellenálló lesz ahhoz, hogy minden abúzust elviseljen. Ez egyszerűen nem igaz. Láthatjuk, hogy nagy bajban vagyunk – már csak azért is, mert már sokszor voltunk ilyen helyzetben.

PF: A klíma nagyon gyakran változott, és a múltban is voltak katasztrófák. Az emberek hajlamosak azt mondani: ez pontosan azt mutatja, végül minden rendben lesz. De csaknem pont az ellenkezőjéről van szó, azok a csodálatos városállamok, amelyek túllépték kereteiket, végül is eltűntek. Civilizációk jönnek és mennek – és ennek konkrét okai vannak.

A felmelegedő világ nagyon rossz, ha ember vagy, de egy járványos betegségnek nagyon jól jön, hogy az emberek minden korábbinál közelebb élnek egymáshoz. Ott van az a nyomás is, amit a nyersanyagokra helyezünk. Nem hiszem, hogy felfogjuk a lavina-effektust, amely e tényezők együttes hatásából kialakul – és hogy milyen közel vagyunk az összeomláshoz. Az én feladatom, hogy elmagyarázzam, miként jutottunk idáig, míg a Chris Packhamhez hasonló emberek próbálják kitalálni, hogyan táncolhatunk vissza a szakadék széléről. Ezt olyan módon kell megtennünk, ami reményt ad, mert ha azt kiabálod, hogy mind megsülünk, az emberek megijednek és nem lesznek nyitottak a párbeszédre.

Kevin Carter / Getty Images

A környezeti és klímaváltozásról szóló diskurzus látszólag tagadásba taszít egyeseket, ahelyett, hogy segítene elfogadni a tényeket. Miért dühítik fel az adatok, statisztikák és a környezetváltozás kihívásai az emberek egy részét?

CP: Azt hiszem, kimondta a kulcsszót: változás. Fajunk intelligenciája, adaptációs képessége és kreativitása hatalmas. Miközben azonban nagyon jók vagyunk a gyógyításban, nem vagyunk jók a megelőzésben. Általában kell egy jókora gyomros – akár a bolygótól, akár saját magunktól – ahhoz, hogy elkezdjük összekapni magunkat. Nagyon jó példa a második világháború, amely hatalmas problémát okozott világszerte – de nézzük csak meg, milyen találékonysággal oldottuk meg ezeket. Egy közelebbi példa a Covid-járvány: tudtuk, milyen sérülékenyek vagyunk egy világjárvánnyal szemben, de semmit nem tettünk, hogy védekezzünk ellene. Milliók haltak meg, de nyolc hónapon belül kifejlesztettünk egy vakcinát, amely még több millió életet mentett meg.

Az emberiség minden nagyszerű vonása ellenére sem vagyunk jók a változásban. Szeretjük a status quót. Szeretjük azt, amiben felnőttünk. El fogjuk viselni az alacsony hatékonyságot, a fenyegetést és a félelmet, bár utóbbit próbáljuk elnyomni. Engem nem zavar a félelem, mert nagyon jó motivációs erő. A természet világában két dolgot jelenthet: harcolni vagy menekülni.

Visszatérve egy másik felvetésére, a Földön valaha élt fajok csupán egy százaléka élt túl mostanáig. A kihalás az evolúció alapvető része, és nagyon öntelt gondolat, hogy egyszerűen a mi akaratunkhoz tudjuk hajlítani e folyamatokat.

PF: Az egyik téma, ami foglalkoztat, az, hogy miként gondolkodtak korábban az emberek a biodiverzitás csökkenéséről és a fenntarthatóságról. A valaha leírt első szövegek közül több az erőforrások csökkenése és a változás miatt aggódik. Ádám és Éva története egy környezeti parabola. Az Édenkertben minden tökéletes, a Jóisten minden megad, amire szükséged van, egyetlen kikötéssel: ne legyél önző. Isten büntetése azért, mert nem tiszteltük a világot, az, hogy gyomok, árvizek, aszályok és éhínségek közepette kell megtermelnünk, amit megeszünk. Az emberiség első írott szövegeinek jórésze a természettel való kapcsolatunkról szól. Érdemes felismerni, hogy a most minket foglalkoztató kérdésekkel közös őseink is szembetalálták magukat, évezredeken keresztül.

Úgy véli, hogy a történelem segíthet átvinni ezeket az üzeneteket?

CP: A kis jégkorszak Európában – a 14. századtól a 19. század közepéig – visszavetett bennünket, de sikerült túljutni rajta. Nem csak annyit tettünk, hogy vártuk az éghajlat javulását – ötletesség és kitartás kellett hozzá, amit példának kell tekintenünk, és amiből erőt meríthetünk ma is.

Vannak olyan történelmi hőseik, akiknek a példája befolyásolhatja mai vitákat?

CP: Én azon gyerekek közé tartoztam, akik H. G. Wells 1895-ös regényét, Az időgépet olvasva nőttek fel, és mindig arról álmodoztam, hogy megdörzsölök egy lámpát és egy dzsinn felajánl nekem három utazást. Nyilván szeretném megnézni a Tyrannosaurus rexet, kora legnagyobb ragadozóját, szeretném pontosan tudni, hogy mi történt a Little Bighorn-i csata végén, amikor 1876-ban Custer alezredes katonái vereséget szenvedtek Ülő Bika indiánjaitól. De a harmadik kívánságom az lenne, hogy eljussak a jövőbe, és megnézzem, az emberiség ma élő tagjai közül kiket tisztelnek hősként. Azt gondolom, olyan egyéniségek lesznek köztük, mint Greta Thunberg svéd környezetvédelmi aktivista. Elképzelem, hogy elmegyek a londoni Parlament térre, és megnézem, kire cserélték Churchill szobrát.

Hesham Elsherif / Getty Images Greta Thunberget rendőrök viszik el a németországi Lützerathban tartott tüntetésről 2023-ban.

Peter Frankopan azt írja, hogy „kiterjedt időszakok, területek és embercsoportok nagyon kevés figyelmet kapnak” a környezet történetében. Mire gondol?

PF: Az őslakosok nagyrészt ki vannak írva a történelmünkből, miközben mindenütt a világon általában gondos őrzői voltak az ökoszisztémáknak. Ez mérhető, bizonyítható tény. Nagyon gyorsan kellett reagálniuk a változásokra, és ezt általában praktikus módokon oldották meg. Jól értették, hogyan működik a fenntarthatóság, de ezt még ma is ritkán emelik ki, olyan csoportokat leszámítva, mint a Survival International jogvédő szervezet.

A természet megóvása gyakran vadrezervátumok létrehozását jelenti, ahonnan időnként az embereket is kitelepítik. Tanzániában és Kenyában például a maszájoknak olyan földeket kellett elhagyniuk, amelyeken egy évezrede éltek, de így jártak a közép-afrikai baka törzs tagjai is. A természetvédő mozgalom egy része azt mondja, hogy a természet világa csak akkor lehet tökéletes, ha az emberek a közelébe sem mennek, de az ember és a természet igenis élhet egymás mellett.

A The Silk Roads (Selyemutak) című 2015-ös könyvemben, Közép-Ázsiát és a nomadizmust kutatva arra kerestem a választ, hogy miként voltak fontos tényezői a történelemnek a nem városlakó emberek és az életformájuk. A nomád vagy nem letelepedett életet élő népekről rendszeresen lekezelő módon írnak, vadakként, kegyetlenként jellemezve őket. De a városokban szükséges termékek közül sok a központoktól távolról érkezik, és nem igazán gondolunk azokra az emberekre, akik elkészítik, megtermelik ezeket. A „civilizáció” szó a latin civilis kifejezésből származik, amely a városban élő embereket jelenti, és mi is túlságosan az ezekben az elefántcsonttornyokban vagy hatalmi központokban élőkre koncentrálunk, főként a férfiakra és vagyonosokra. Nagyon fontos észben tartani, hogy rengeteg különböző módon élnek ezen a gyönyörű bolygón, és mindegyiket fel kell tárnunk.

CP: Amikor a Pangea szuperkontinens felbomlott, az Amerikában kifejlődő emlősfauna különbözött az ázsiaitól, afrikaitól és európaitól. Nagyobb volt a változatosság, amiből háziasításra alkalmas fajokat lehetett válogatni, és ez nagyobb mennyiségű élelemhez nyújtott hozzáférést. Ez tette lehetővé az ókori civilizációk felemelkedését, amelyek jóval az amerikai civilizációk előtt írott kultúrát hoztak létre. Így aztán az, hogy a történelem mely részleteire fókuszálunk, a biológiára vezethető vissza.

Mennyire bízik abban, hogy az emberi zsenialitás, a technológia és a múlt leckéi reményt adhatnak a jövőre?

CP: Pragmatista vagyok: tudom, hogy nem élhetünk tovább úgy a bolygón, ahogy most. De hiszek abban, hogy a leleményességünk – találékonyságunk és kreativitásunk – elég lesz az emberiség túléléséhez.

Nem esett kísértésbe – miután annyi adatot gyűjtött –, hogy a jövőbe is vessen egy pillantást?

PF: A történészek ironikus módon elég rossz előrejelzéseket tudnak adni. Borúsan tudjuk látni a jövőt, talán azért, mert folyamatosan háborúkkal és járványokkal foglalkozunk. Inkább nem bocsátkoznék jóslásokba. Történészként az tűnt helyesnek, hogy elmagyarázzam, hogyan jutottunk odáig, ahol 2025-ben tartunk, és meghagyjam az embereknek, hogy kitalálják, mi jön ezután – és mit kéne nekik, családjaiknak, barátaiknak és közösségeiknek tenni. Mindannyian változtathatunk egy kicsit. De ha együtt cselekszünk, akkor a dolgok kicsit biztatóbbnak tűnnek.

Az interjút Litván Dániel fordította.

The post Túlélhetjük a klímakatasztrófát? first appeared on 24.hu.