Turisztikai attrakciók megközelítését segítő, Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón, tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

A közlemény szerint az 1,127 milliárd forintos költségű, a tervek szerint jövő őszre elkészülő fejlesztésnek köszönhetően kerékpárral és más mikromobilitási eszközzel is elérhetővé válnak a város egyes turisztikai attrakciói. A Makón élők mellett a környező településekről – Hódmezővásárhely, Szeged, Kiszombor – érkezők közlekedési lehetőségei is javulnak.

A Révész utcától az Aradi utcáig vezető, hét szakaszra bontott új út a kiinduló és a záró részen is biztosítja a biciklisek biztonságos és komfortos átvezetését a 43-as főúton, kétszer is keresztezi a 121-es számú, Kétegyháza-Újszeged vasútvonalat, valamint bekapcsolja Gerizdes városrészt a város kerékpárút-hálózatába.

A Makó déli részén fekvő turisztikai attrakciók – a többi közt a Maros-parti strand, a lombkoronasétány, a Maros kalandpart – megközelítésének javítása mellett az új kerékpárút sokak számára biztonságosabbá teszi a munkába járást is

– közölte az önkormányzat.

A beruházás során – melyben az önkormányzat mellett konzorciumi partnerként részt vesz az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is – a különböző szakaszokon kerékpársávot és önálló kerékpárutat alakítanak ki. A kerékpársávoknál a biztonsági felfestések mellet a szükséges útszélesítéseket is elvégzik. A projekt része a kerékpáros közlekedés népszerűsítése is.

Korábban írtunk az ország legszebb kerékpárútjairól, és arról is, hogy vadregényes kerékpárutat építenek a Bakonyból a Balatonhoz.

Kapcsolódó
Európa Amazonasát is érinti az év kerékpárútja
2025-ben a Murakeresztúr kör lett a közönségszavazás nyertese.

The post Turisztikai attrakciók megközelítését segítő, Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed