Tűz volt a Fazekas Mihály Gimnázium alagsorában, ezer ember hagyta el az épületet

Tűz volt a Budapest VIII. kerületében, a Fazekas Mihály Gimnáziumban. Egy olvasónk beszámolója szerint robbanást lehetett hallani az intézmény alagsorából.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy egy oktatási intézmény alagsorában lévő trafóállomáson keletkezett tűz, azt az elektromos művek dolgozói áramtalanították, majd a tűzoltók poroltóval eloltották a lángokat. Hozzátette, az intézményben részben füst szivárgott, ezért az épületet több mint ezer ember hagyta el, és a diákok hazamehettek. Az állítólagos robbanásokkal kapcsolatos kérdéseinkre az alábbiakat felelte.

A trafóház ajtaja a Baross utcára nyílik. Ezen a lezárt ajtón keresztül lehetett hallani az iskola alján lévő trafóállomáson lévő durrogásokat

– tette hozzá.

Pikó András, Józsefváros polgármestere a közösségi oldalán azt írta, hogy az elektromos hálózatában keletkezett meghibásodás miatt ki kellett üríteni a gimnázium épületét, de személyi sérülés nem történt.

Hozzátette, a környék több épületében is áramkimaradás van. Az önkormányzat munkatársai a helyszínen segítenek, a diákok és a tanárok számára kinyitották a polgármesteri hivatal meleg tárgyalóit, ahol meleg teát és kávét biztosítanak a számukra.

The post Tűz volt a Fazekas Mihály Gimnázium alagsorában, ezer ember hagyta el az épületet first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed