Ügyes csellel győzte le Hunyadi János a törököket

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győztek le az Erdélyre törő Mezid béget. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért – írja a Rubicon.

Magyarországra törnek a törökök

Habsburg Albert királyunk 1439-es halála után Magyarország a belháború szélére sodródott. A nemesek egy része ugyanis Albert csecsemőkorú fiát, a későbbi V. Lászlót támogatta, míg a bárók másik fele I. Ulászlót hívta meg a trónra. Hunyadi János Ulászlót támogatta, amiért jutalmul a király trónra lépése után délvidéki főkapitánnyá és vajdává nevezte ki őt.

II. Murád oszmán szultán eközben a belső viszályt látva úgy döntött, megkísérel lecsapni Magyarországra. Seregei először 1440 áprilisában törtek az országra, ekkor Thallóczy János fékezte meg őket Nándorfehérvárnál, egy évvel később pedig Hunyadi János állta útjukat Szendrőnél. A két kudarc annyira felbőszítette Murádot, hogy 30 000 fős sereget indított Erdélyre.

A hadjárat célja feltehetőleg nem a hódítás, hanem a fosztogatás volt.

Hunyadi először március 18-án, Marosszentimre mellett ütközött meg Mezid bég hadával. A vajda 10 000 katona élén vonult a háromszoros túlerő ellen, ám alulmaradt és maga is kis híján a harcmezőn vesztette életét. Hunyadi a vereség után visszavonult Gyulafehérvárra, Mezid bég pedig a nagy zsákmánnyal kecsegtető Szeben felé vonult. Legközelebb itt csapott össze Hunyadi János csapataival

Húszezer török hullott el Szebennél

Mezid bég úgy gondolta, ha sikerül megölnie Hunyadit, övé lesz a győzelem. Erről tervről Hunyadi János is tudomást szerzett, ezért az ütközet előtt egy fiatal nemesnek, Kemény Simonnak adta fegyverét és páncélját, majd a bátor önkéntest  erős fegyveres kísérettel jól látható pozícióba állította.

A Szeben melletti síkon vívott csata kezdetén a rohamra induló oszmánok a vajda páncéljában küzdő Kemény Simon ellen törtek, akit még a mellé rendelt 500 kiváló katona sem tudott megmenteni. Az önfeláldozó vitéz hősi halált halt, a törökök pedig már szinte már ünnepelték a győzelmet, miközben Hunyadi elfoglalta az oszmán tábort és bekerítette az ellenséges erőket. Mezid serege halálos kelepcébe került, amelyből csak a katonák egy része tudott kimenekülni, a bég 20 000 katonával együtt ott lelte halálát.

A győzelemnek hála Erdély megszabadult a török fosztogatóktól, a két vajda azonban nem sokáig örülhetett a győzelemnek: hamarosan újabb török hadjárat indult Magyarország ellen. Hunyadi János 1442 júliusában, a Vaskapu-szoros mellett aztán ezt a török sereget is tönkreverte, győzelmeivel pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a következő esztendőben, az úgynevezett „hosszú hadjáratban” a Balkánon is rettegett nevet szerezzen magának.

Kapcsolódó
Ki volt valójában Hunyadi János?
A történelmi film feladata a nemzeti mítoszteremtés, a történettudományé a valóság megismertetése: utóbbit hívtuk segítségül, hogy bemutassuk a török elleni harc és Magyarország védelmének megszállott katonáját, Hunyadi Jánost.

The post Ügyes csellel győzte le Hunyadi János a törököket first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed