Új dolgok részletek ki a hazánkban is élő kannibál kígyóról

Bár Magyarországon viszonylag gyakori faj, a szakértők meglehetősen keveset tudnak a rézsiklóról. Különösen élőhelyválasztását és táplálkozását fedi homály, ezeket vizsgálták a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) kutatói új tanulmányukban.

Ismereteink szerint főként gyíkokat zsákmányol, de rendszeresen fogyaszt kisemlősöket és alkalmanként más kígyókat, köztük viperákat is. Mivel a rézsikló megtalálható a rákosi vipera egyik legfontosabb élőhelyén, a Kiskunságban is, a szakértők arra voltak kíváncsiak, nem fenyegeti-e veszélyeztetett kígyófajunk állományait.

Amint a HUN-REN közleményéből kiderül, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a kérdés tisztázásához táplálkozásbiológiai vizsgálatot végeztek. Azt is megnézték, milyen összefüggésben áll a rézsikló élőhelyválasztása a potenciálisan táplálékul szolgáló hüllőfajok elérhetőségével.

 

A vizsgálathoz a kutatók rézsiklókat fogtak be, majd ürülékmintáik elemzésével azonosították a zsákmányállatok maradványait, ezután a kígyókat sértetlenül visszaengedték eredeti élőhelyükre. Az elemzések alapján a rézsiklók főként zöld, fürge és homoki gyíkokat fogyasztottak, de a kifejlett egyedek gyakran zsákmányoltak kisemlősöket is. A fiatal példányok főként egyenesszárnyú rovarokat, például szöcskéket fogtak.

Ritkán kannibalizmusra utaló nyomokat is találtak a kutatók: az egyik kifejlett hím egy fiatalabb rézsiklót fogyasztott el.

Rákosi vipera maradványai viszont nem kerültek elő, így a rézsikló nem tekinthető jelentős veszélyt jelentő ragadozónak a vipera állományaira.

Ami az élőhelyhasználatot illeti, az eredmények alapján nagyobb eséllyel fordul elő a rézsikló, ha a területen fő prédafajai – a zöld gyík, a fürge gyík, valamint a homoki gyík – is jelen vannak, de a rákosi vipera jelenléte nincs hatással előfordulására. Ez tovább erősíti a konklúziót, miszerint a rézsikló nem jelentős ragadozója a rákosi viperának és nem fenyegeti annak fennmaradását.

A rézsikló (Coronella austriaca) viszonylag kistermetű sikló, hossza 60-80 centméter. Teste zömök, farka rövid, feje valamelyest háromszög alakú, ezek miatt sokan tévesztik össze a viperákkal. Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

The post Új dolgok részletek ki a hazánkban is élő kannibál kígyóról first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed