Újabb keresőakció indul a tíz évvel ezelőtt eltűnt maláj utasszállító után

Malajzia elfogadta az Ocean Infinity amerikai kutatócég ajánlatát a több mint tíz évvel ezelőtt rejtélyesen eltűnt Boeing 777-es típusú utasszállító repülőgép keresésének újraindítására – írja az MTI a délkelet-ázsiai ország közlekedési miniszterének bejelntése nyomán.

A Malaysia Airlines légitársaság MH370-es számú járata 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án tűnt el a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó úton. A gép után több kutatás is folyt gyakorlatilag eredménytelenül, megerősítetten csak egyes szárnydarabjait találták meg, amelyeket afrikai, illetve indiai-óceáni szigetekre sodort a víz.

Először Malajzia Ausztráliával és Kínával közösen finanszírozta azt a 143 millió dollárt felemésztő kutatást, amely két éven át 2017 januárjáig folyt az Indiai-óceán déli részének egy 120 ezer négyzetkilométeres területén, Ausztráliától nyugatra, mert műholdas adatok arra utaltak, hogy a gép valószínűleg ott zuhant le. A nyomozás során a gép transzpondere által leadott jelekre nem lehetett támaszkodni, mert az az út elejét leszámítva ki volt kapcsolva.

Két további kutatást végzett 2018-ban az Ocean Infinity egy 112 ezer négyzetkilométeres területen azzal a feltétellel, hogy csak abban az esetben kérnek pénzt a szolgáltatásért, ha a gép nyomára akadnak. Ez a terület a korábban átvizsgálttól északra volt.

Most is a Ocean Infinity ajánlkozott, ismét azzal a feltétellel, hogy csak abban az esetben kérnek pénzt, 70 millió dollárt, ha megtalálják a gépet. Ha megkötik a 18 hónapos időtartamra szóló megállapodást, akkor az Ocean Infinity által átvizsgálandó terület ugyanaz lesz, mint a korábbi, kiegészítve egy 15 ezer négyzetkilométeres résszel.

Kapcsolódó
Tíz éve keresik a válaszokat az eltűnt maláj repülőgép utasainak rokonai
A repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélyére reális és földtől elrugaszkodott elméletek is születtek az elmúlt években, de sokak számára csak az jelentene megnyugtató választ, ha végre megtalálnák az MH370-es roncsait.

The post Újabb keresőakció indul a tíz évvel ezelőtt eltűnt maláj utasszállító után first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed