A Dodge, RAM és Jeep modellpalettája néhány éve elképzelhetetlennek tűnt V8-as erőforrások nélkül. A Stellantis mégis meglépte az nyolchengeres blokk száműzését, amely igencsak meglátszik az eladásokon is. Az amerikai Mopar Insiders meg nem nevezett forrásokra hivatkozva tényként közli, hogy erre kénytelen reagálni a konszern, és már az idén újra gyártásba küldi az 5,7, a 6,2, illetve, a 6,4 literes Hemi V8-as egységeket a Michigan államban található Dundee összeszerelő üzemben.
Mint ismert, tavaly decemberben Carlos Tavares korábbi vezérigazgató azonnali hatállyal távozott tisztségéből. Jó eséllyel ez nyithatta meg az utat a Hemi V8-asok előtt, hiszen nem sokkal a leköszönése után, arról írt az amerikai sajtó, Tavaresen kívül szinte senki sem akarta nyugdíjazni a nyolchengerest. Kifejtették, a korábbi vezérigazgató az tengerentúli piacot is “európai” szemmel nézte, vagyis minél hamarabb meg akart szabadulni a legnagyobb károsanyag-kibocsátású erőforrásoktól, a helyükre pedig tisztán elektromos hajtásláncokat kívánt tenni. Ma már látni, ezt a piac nem fogadta túl jól, a V8-asra igenis van igény az Újvilágban.

