Újranyitott Szeged két éve bezárt, ikonikus étterme

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2022 októberében került lakat a szegedi Tiszavirág Hotel és Kávézó ajtajára, amely a város egy ikonikus, gyönyörűen felújított műemléki épületében működött 2012 óta.

Az üzemeltetők akkor szűkszavúan ennyit írtak a vendéglátóhelyiség weboldalára:

Sajnálattal tájékoztatunk benneteket, hogy a Tiszavirág Hotel és Kávézó 2022. október 10-től határozatlan időre bezár!

Nos, a határozatlan jelzőt már ki is törölhetjük a mondatból, hiszen szűk két év után ismét megnyitotta kapuit az újjávarázsolt és újragondolt vendéglátóegység, a Tiszavirág – kávézó, étterem néven.

Augusztus közepén először a kávézó nyitotta meg kapuit a Tiszavirágban, de a héten már az étterem szolgáltatásai is elérhetőek, és a tervek szerint hamarosan a szálláshelyek is foglalhatóak lesznek.

Legendás és egyedi épület nyitotta meg újra a kapuit, amelyben étteremmel, bárral, kávézóval és hamarosan szálláshellyel, korszerű spával, valamint bérelhető különteremmel is várjuk a vendégeinket

– fogalmazott az újranyitás apropóján Asiamah Helena, a Tiszavirág tulajdonosa.

A Tiszavirág az újranyitást követően ismét Szeged központi közösségi helyszínévé, szerethető és kihagyhatatlan találkozóhelyévé akar válni, ezért a szakmai stáb a lehető legnagyobb elkötelezettséggel, prémium termékekkel és vendégbarát/vendégcentrikus munkával gondoskodik a kiszolgálásról.

A Hajnóczy utcai házat még Politzer Samu aranyműves építtette 1859-ben, romantikus stílusban. Szeged legrégebbi – a nagy árvíz után is fennmaradt – házai közé tartozik.

Működött benne többek között ügyvédi iroda, bérelt itt lakást Löw Immánuel főrabbi, később pedig Gerner Róza rendezte be kalapszalonját. A korabeli dokumentumok szerint Vörös Malom néven mulató is volt az épületben, később kocsmaként is üzemelt.

Kapcsolódó
Bezárt a Balaton egyik népszerű kávézója
Zárva marad a kiskék kávézó.

The post Újranyitott Szeged két éve bezárt, ikonikus étterme first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed