Vágott fülű kutyakölykök: tilalomról döntött a hatóság

A kutya mint leghűségesebb társ, nem csak kedvencként, hanem számos munkában hasznos segítségként is jelen van az emberek életében már évezredek óta.  Egészségük védelme érdekében a múltban bizonyos csonkolásokat (farok- és fülvágást) végeztek rajtuk. Manapság azonban már csak elenyésző számban dolgoznak munkakutyák például nyájőrző pásztorkutyaként, valamint a fennálló veszélyek sem olyan mértékűek, mint korábban, ezért ma már nem indokolt ezen beavatkozások elvégzése, ami csak szükségtelen fájdalomnak és szenvedésnek tenné ki az állatokat.

A Nébih közleménye szerint a kutyákon végzett esztétikai beavatkozások, mint például a fülvágás (vagy más néven a fülek kupírozása) hazánkon kívül ma már számos uniós és harmadik országban is tilos. Ennek az állatvédelmi szemléletnek az elterjedését mutatja többek között az is, hogy egyes fajtaszervezetek bizonyos kutyafajták standard leírásán is ennek megfelelő változtatását kezdeményezték.

Magyarországon a vonatkozó jogszabály1 a kutyák küllemének nem egészségügyi okból történő megváltoztatására irányuló műtétekről az alábbiak szerint rendelkezik:

Az állaton küllemének megváltoztatása érdekében, továbbá más, nem az állat egészsége vagy későbbi egészségkárosodásának megelőzése céljából történő sebészeti beavatkozás – az ivartalanítás, valamint e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott további beavatkozás kivételével – nem végezhető.

A szórványosan még napjainkban is előforduló jogszerűtlen beavatkozások visszaszorítása érdekében, érvénybe lépett a vágott fülű kölyökkutyák kereskedelmének tilalma. A rendelkezés értelmében Magyarországról a hazai születésű, szimmetrikusan vágott fülű fajtatiszta kölyökkutyák külföldre történő kereskedelmi kiszállítása tilos.

Amennyiben a szállítmányt indító hatósági szakember ilyen kölyökkutyát talál, minden esetben ki kell vizsgálnia a fülvágás körülményeit, annak jogszerűségét.

Ha már kutyák, a minap írtuk meg, hogy Csernobilban szuper erővel bírnak az ebek.

Kapcsolódó

The post Vágott fülű kutyakölykök: tilalomról döntött a hatóság first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed