Valóban érintetlen helyre vágysz? Oda nagy eséllyel nem jutsz el
Sokan vágynak arra, hogy a tömegek járta nyaralóhelyek és zsúfolt világvárosok helyett a Föld érintetlen helyeit fedezzék fel. A közösségi médiában gyakran látni „rejtett paradicsomok” képeit, ahol a természet látszólag még érintetlen, a levegő tiszta, és ember jelenlétének nincs nyoma – sokszor persze csak azért, mert a fotó készítője gondoskodott a megfelelő beállításról. Az Amazonas vidékének érintetlen esőerdei, a legmagasabb hegységek csúcsai, a korallszirtek világa vagy a sivatagok – ma már szinte bárhova el lehet jutni, szerveznek túrákat hajóval, helikopterrel vagy akár tevén is a kíváncsi felfedezőknek.
Vegyük például a bolygó legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet, amely sokáig a megközelíthetetlenség szimbóluma volt. Jelenleg szezononként 400-600 hegymászó próbál feljutni rá, de ez a gyakorlatban sokkal több embert jelent: vezetők, hordárok, kísérők, összesen sokezres tömeg van a hegyen minden mászási szezon alatt. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy-egy hegymászó átlagosan nyolc kilogrammnyi szemetet és felszerelési tárgyat hagy maga után a táborokban vagy a csúcsra vezető utak mentén, a biológiai hulladék (széklet és vizelet) mennyiségét pedig tonnákban számolják.
A földműveléssel, legelők létrehozásával, erdőirtással, bányászattal, városok és utak terjeszkedésével jelentősen átalakítottuk a tájat, a természetes ökológiai rendszerek egyensúlyát felborítottuk, a civilizáció tehát mindenhol letette ezt a névjegyét. A kemikáliák minden felszíni vízben és az összes világtengerben kimutathatók, a mikroműanyag pedig nemcsak a bolygó teljes felszínén, hanem még az élőlények szervezetében is jelen van.
Az igazán érintetlen helyekre, bármennyire is szeretnénk, vélhetően nem jutunk el.
Valójában az ember által eddig nem érintett helyek ténylegesen elérhetetlenek. A Föld érintetlen pontjai legtöbbször földrajzilag is elzárt helyeken, szűk bejáratú barlangok vagy vulkáni kráterek mélyén, vagy az óceánok fenekén rejtőznek, ahol a fizikai megközelítés a hétköznapi halandók számára lehetetlen. A valódi érintetlenség tehát ritka, az odajutás már-már kizárólag a legmerészebb expedíciók privilégiuma. Ma ott tartunk, hogy ami még érintetlen, az vagy megközelíthetetlen, vagy olyan szigorúan védett (természetvédelmi megfontolásból), hogy oda be sem engedik a turistákat – távolabbról bepillanthatunk a függöny mögé, de nem lehetünk az előadás részesei.
Az Antarktisz belső, hegyek közti jégvidékein máig léteznek olyan „no-go” zónák, amelyeket érintetlenül hagyott az ember, mert a körülmények gyakorlatilag lehetetlenné teszik a megközelítésüket. Ezeken a magasfennsíkokon és hegygerinceken a szél szinte állandóan 100–200 km/órás sebességgel fúj, a hőmérséklet pedig tartósan −70 °C alatt marad, így a környezet még a sarki kontinens többi részénél is sokkal kegyetlenebb. A dermesztő hideg, a barátságtalan domborzat és a tomboló szelek miatt helikopterek és lánctalpas járművek sem jutottak el ezekre a pontokra: a navigáció bizonytalan, a felszín jégtörésekkel, rejtett hasadékokkal teli, a technológia pedig egyelőre nem képes kellően tompítani az ott uralkodó extrém terhelést.
Egyes magashegységi régiók is meghódításra várnak még. A Himalája legvadabb, sziklás oldalfalain akadnak olyan 6000–7000 méteres magasságban fekvő régiók, amelyeket az emberi mászóképesség határai miatt máig senki sem tudott megközelíteni. Ezek a névtelen, kartográfiailag alig dokumentált hegyoldalak annyira sima, függőleges vagy túlhajló gránitfalakat alkotnak, hogy a modern hegymászás technikai eszközei sem teszik lehetővé a feljutást. A rendkívüli magasság tovább nehezíti a helyzetet: a ritka levegő, a kiszámíthatatlan időjárás és a lavinaveszély együtt olyan körülményeket teremt, amelyek még a világ legjobb alpinistáinak is teljesíthetetlen akadályt jelentenek.
Ugyanakkor létezik még háborítatlan, tiszta környezet – csak nem a felszínen, hanem mélyen a föld alatt. Ilyen érintetlen helyek azok víztartó rétegek, ahonnan az ásványvíz származik. Ezek a geológiailag védett vízbázisok több száz vagy ezer év óta őrzik a vízkincsüket: sem az elmúlt évtizedekben, sem a korábbiévszázadokban nem érintkeztek az emberi tevékenységek következtében termelődött szennyezőanyagokkal.
Érintetlen helyek a talpunk alatt
Mi, magyarok a Kárpát-medence közepén óriási kincsen ülünk – az viszont már kevésbé ismert, hogy mindezt minek köszönhetjük. A magyarázat a régió földrajzi és geológiai adottságaiban keresendő. Először is a jókora medence szinte minden vize „befelé”, a teknő aljára folyik, kivéve ugye az eleink által hűtlennek nevezett három folyót, az Oltot, a Poprádot és a Dunajecet. A mérsékelt éghajlaton viszonylag sok a csapadék, rendszeresek a kiöntések – már amíg a klímaváltozás nem borít fel mindent –, a domborzati viszonyok pedig lehetővé teszik, hogy a víz beszivárogjon a talajba és a mélyebb rétegekbe. A talaj- és kavicsrétegek természetes szűrőként működnek, és a víz értékes ásványi anyagokkal dúsul a mélybe vezető útja során. Odalenn pedig olyan eredendő tisztaságot őriz meg, amely a sok évszázaddal vagy évezreddel ezelőtti, a technikai civilizáció ártalmaitól mentes korokból származik.
Az érintetlen tisztaság tehát ma is létezik. Nem is kell érte a Himalája csúcsait vagy a jégmezők rejtett hasadékait meghódítanunk: az ásványvizek révén a magyar természeti örökség része, karnyújtási közelségben van, és a mindennapjaink része lehet.
The post Valóban érintetlen helyre vágysz? Oda nagy eséllyel nem jutsz el first appeared on 24.hu.
