Változhat a műhús-törvény

Magyar Természetvédők Szövetsége kifogást talált a kormány által beterjesztett műhús-törvényben.

Mi történt? A kormány által a laboratóriumi műhús tilalmáról szóló, az elmúlt napokban az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat hatályát a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSZ) kiterjesztené a génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsra is, az ügyben levélben fordultak a kormányhoz és a frakcióvezetőkhöz is – közölte a szövetség az MTI-vel kedden.

Az MTVSZ emellett fellép azért is, hogy a hazai éttermekben és a közétkeztetésben ne használjanak génmódosított műhúst, ezért az elmúlt napokban levélben megkerestek több mint 200 éttermet.

Több ebből

A közhiedelemmel ellentétben a veganizmus nem csak arról szól, hogy ne együnk húst
Az élelmiszerguru, aki sokszor „megpiszkálta” a hús- és tejbárókat, ma pedig egyetemi anyag a könyve

Kontextus. Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője a közleményben kiemelte: a fenntarthatatlan állattenyésztés által okozott problémákra sokan a megoldást a műhúsban látják. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy azt milyen módon állítják elő, növényekből kivont fehérjéből készített, vagy állati sejtből kitenyésztett műhúsról, azaz laborhúsról van szó, vagy pedig génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsról – tette hozzá.

A kockázatok ismeretében azt kérik a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy a laboratóriumi műhús tilalmát terjesszék ki a génmódosított műhúsra is.

The post Változhat a műhús-törvény appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed