Van remény a legendás Rákóczi-fa megmentésére Romhányban

Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese a közelmúltban elmondta: a korábban egészséges képet mutató Rákóczi-törökmogyrófa a 2022-es aszály után kezdett el haldokolni, hanyatlását a kora is eredményezhette. A Rákóczi-törökmogyorófa az idén már nem hozott élő hajtásokat, ezért úgy ítélték meg, hogy az sajnos elpusztult, és a sorsán szakember sem tud már segíteni, írta a Nógrád vármegyei hírportál.

A portál érdeklődésére Haraszti Gyula, Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese akkor kifejtette azt is, hogy a matuzsálemről próbáltak szaporítóanyagot gyűjteni, illetve a környezetében magoncokat találni. Sajnos a begyűjtött magok kicsíráztatása nem sikerült, azonban a fa környezetében találtak egy fiatal törökmogyoró egyedet, az ahhoz vezető ösvényt szegélyező fagyalsövényben.

Most azonban felcsillant némi remény a Rákóczi-törökmogyorófa megmentésére.

A Danuba szaktanácsadói, Balogh Evelin és Gál József nemrég jártak Romhányban, hogy segítsenek megmenteni a haldokló törökmogyoró fát.

Miután alaposan átvizsgálták, megállapították, hogy van még élő része a fának. Javaslatukra, azonnal elvégeztük a Tricho Immun nevezetű mikrobiológiai készítmény injektálását, amit még az idén megismétlünk egyszer. Bízunk benne, hogy tavasszal a fa új hajtásokat fog hozni

– részletezte Turi Tímea, Romhány polgármestere, és kiemelte, hogy mivel a terület veszélyes, azt egyenlőre lezárták.

300 évesnél idősebb, 25 méter koronaátmérőjű és 20 méter magas az a famatuzsálem, melyet Rákóczi-törökmogyorófaként emlegetnek Romhányban.

Rákóczi-törökmogyorófa története

A szájhagyomány úgy tartja, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem az itteni kápolnától irányította 1710. január 22-én a Lókos mentén zajló ütközetet, amikor véres vereséget szenvedett Heister Sigbert császári tábornok csapataitól. Egy legenda szerint az akkor már terebélyes mogyorófa alatt állott a fejedelem sátra.

 

Írásos feljegyzésekből viszont úgy tudható, hogy a rodostói száműzetésben lévő II. Rákóczi Ferencet meglátogatta egy volt katonája, akinek a fejedelem egy törökmogyorófa-cserjét adott, hogy ültesse el Romhányban az 1710. január 22-i csata emlékére. Történetek szerint a fát a katona nem a csata helyszínén ültette el, hanem egy távolabb eső dombon. Ennek ellenére évszázadok óta úgy él a nép emlékezetében, hogy a Kastélyka dűlőn lévő fa Rákóczi mogyorófája.

Kapcsolódó
Hős fa, melyhez II. Rákóczi Ferenc is kikötötte a lovát
A ziliziek büszkesége az igazi túlélő fa.

The post Van remény a legendás Rákóczi-fa megmentésére Romhányban first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed