Vas Blanka a harmadik helyen zárta az összetettet a cyclocross világkupában, amelynek vasárnapi zárófutamán második lett a hollandiai Hoogerheidében.
Az SD Worx-Protime 23 esztendős magyar bringása jó formában zárta a vk utolsó versenyét az előző napi maasmecheleni győzelme után, és Vas ugyanitt egy évvel korábban második volt. Jól is rajtolt, az első csoportban tekert, amelytől a vk-összetett elsőségét már bebiztosító Lucinda Brand tudott eltávolodni, miközben Vas sorra előzte meg riválisait a saras pályán, amelyben lépcső, sok futás és magas, átlépendő akadályok is nehezítették a versenyzők dolgát.
A második körnek a harmadik helyen vágott neki Vas, aki a viadal előtt összetettben egy ponttal állt a harmadik helyet elfoglaló Zoe Bäckstedt mögött. A szakág 2021 vb-aranyérmese, Brand az ötkörös táv harmadik köre után 22 másodperccel vezetett a háromfős üldözőboly előtt, amelyben Vas mellett a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel, illetve a hegyikerékpárban vb-aranyérmes Puck Pieterse tekert.
Brand magabiztos fölénnyel nyert, ezzel idénybeli mind a 27 eddigi versenyén dobogóra állhatott, Vas pedig második lett, ezzel megszerezte az összetett harmadik helyét, egy héttel a liévini világbajnokság előtt. A vk-szezont három dobogós helyezéssel zárta: szombati sikere és a friss második helye mellett Besanconban harmadik lett.
A magyar bajnok Bruchner Regina (MVM VESC) nem fejezte be a versenyt.
The post Vas Blanka újabb szenzációs eredménye: az utolsó versenyen második, összetettben dobogós lett first appeared on 24.hu.