Veszélyjelzés: tartós, sűrű ködre figyelmeztetnek

Hétfőn elsősorban a Dunántúlon javulhatnak a látási viszonyok, és süthet ki egyre több helyen a nap. Másutt marad a borult, párás, ködös idő. Szitálás előfordulhat. A déli szél Sopron és a Fertő-tó körül megélénkülhet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 1-4, a naposabb részeken 5 és 10 fok között alakul. Késő este -1, +4 fok valószínű – írja a Kiderül.

A HungaroMet hétfőre elsőfokú, citromsárga veszélyjelzést adott ki több megyére a tartós, sűrű köd miatt. A tartós több mint 6 órát, a sűrű pedig pár száz méter látótávolságot jelent.

Kedden is sokfelé kell számítani ködre, rétegfelhőzetre, ami fölé napközben nyugat felől vastagabb felhőzet is érkezik. Helyenként előfordul szitálás, ónos szitálás, késő délután, este nyugaton gyenge eső, főleg a hegyekben néhol havas eső is lehet. A légmozgás mérsékelt marad, a hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 2, kora délután 2 és 7 fok között alakul. Továbbra is több helyen borult, ködös időre készülni. A fagypont alatti ködös, rétegfelhős tájakon ónos szitálás előfordulhat.Szerdán nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás, helyenként szitálás, gyenge eső, havas eső, a hegyekben hószállingózás is lehet. Az Alpokalján időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 4, plusz 3 fokról kora délutánra 2 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

The post Veszélyjelzés: tartós, sűrű ködre figyelmeztetnek first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed