Visszadobták a Google 8269 milliárd forintos felvásárlási ajánlatát

A Wiz kiberbiztonsági vállalat elutasította a Google anyavállalat Alphabet 23 milliárd dolláros (8265 milliárd forintos) felvásárlási ajánlatát, megakadályozva ezzel a technológiai cég valaha volt legnagyobb akvizícióját, írja a Guardian.

A tech óriás Wiz iránti érdeklődése nem volt meglepetés, a cég ugyanis az egyik leggyorsabban növekvő technológiai startup a világon: mindössze 2020-ban alapították, értéke azonban már most 12 milliárd dollár körül van. Emellett azért is lett volna fontos a Google-nek az üzlet, mert a Wiz olyan szolgáltatást kínál, amely biztonsági kockázatok szempontjából ellenőrzi a felhőalapú tárhelyszolgáltatók, például a konkurens Amazon Web Services és a Microsoft Azure adatait.

Bár kecsegtető volt az ajánlat, végül úgy döntöttünk, inkább saját kezűleg folytatjuk a Wiz építését

– írta a Wiz vezérigazgatója, Assaf Rappaport egy belsős közleményben. A cég az eladás helyett azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elérje az 1 milliárd dolláros éves bevételt, és hogy a tőzsdére lépjen. A két cég nem közölte nyilvánosan a döntést.

Az elállásban a belsős információk szerint az is közrejátszott, hogy a felek szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy az ügylet átmegy-e a szabályozói ellenőrzéseken, mivel egyre szigorúbb feltételek vonatkoznak a nagy technológiai felvásárlásaira. Ennek nyomán az Adobe decemberben felhagyott riválisa, a Figma 20 milliárd dolláros felvásárlásával is.

Kapcsolódó
Eddigi legnagyobb felvásárlására készül a Google
Nem sajnálja a pénzt a kiberbiztonsági startupokra a Google.

The post Visszadobták a Google 8269 milliárd forintos felvásárlási ajánlatát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed