Visszautasították a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának a pályázatát

Újabb iskolaigazgató pályázatát utasította el az illetékes tankerület és minisztérium: ezúttal a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának, Fazekas Csabáét. A hírt az igazgató megerősítette a 444.hu-nak.

Mint ismert, a Kölcseyből hat tanárt rúgtak ki egyszerre 2022 őszén, amiért polgári engedetlenséget a közoktatás helyzete miatt. Az igazgató kiállt a tankerület által eltávolított tanárok mellett. „A tiltakozásuk nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógusszakmának”.

A kirúgott tanárok beperelték a tankerületet, a bíróságon az igazgató is tanúskodott, részletesen elmondta, hogyan zajlottak a kirúgások Marosi Beatrix tankerületi igazgató vezetésével.

Nem a Kölcsey az egyetlen, ahol nem folytathatja a korábbi, megbecsült igazgató a munkáját: Székesfehérvárott, Csepelen és Kispesten is hasonló történt annak ellenére, hogy más pályázó nem is volt.

Kapcsolódó
Egymás után küldik el szakmai indoklás nélkül az igazgatókat a tankerületek
Ami megtörtént Székesfehérváron a Vasvári Pál Gimnáziumban, az megtörtént Csepelen és Kispesten is.

The post Visszautasították a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának a pályázatát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed