Megérlelődött az az elhatározásom, hogy április 11-én, a Költészet napján befejezettnek tekintem a zenei életbe való közreműködésemet. Én azt gondolom, hogy az én korszakom lassan véget ér, és csak remélem, hogy a következő korszak, 80 éve, hát legalább olyan jól teljen, mint az én generációmé, mert mi nagyon sokáig megúsztuk háború nélkül
– mondta Bródy János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki hozzátette, lesz búcsúkoncert is. Bródy János – akinek fiáról nemrég olyan hírek szóltak, hogy börtönben ül, fellebbezett, de azt elutasították – azt is elmondta, nem igazak az állítások.
Már több mint fél éve szabadlábon van, dolgozik és becsülettel megállja a helyét. A fiam egy rossz pillanatában, felzaklatott idegállapotban meghackelte azt a számítógépes rendszert, amit ő maga hozott létre, miután kirúgták. Ez egy súlyos bűn az Egyesült Államokban, és valószínűleg a büntetése egy részét meg is érdemelte
– tette hozzá.
The post Visszavonul Bródy János, a dátumot is megnevezte first appeared on 24.hu.