10 százalék maradna köztulajdonban azokban a projektcégekből, amelyek Lázár János és a MÁV tervei szerint 99 évre, azaz 2124-ig megkapnák Budapest és több vidéki nagyváros főpályaudvarait és teljes környezetük ingatlanjait – írta a hétfői Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.
Ez abban a frissen benyújtott törvényjavaslatban áll, amelyet módosítóként vittek a parlament elé és kedden már szavaznak is róla, miközben Vitézy szerint ez a javaslat károsabb, mint a Gyurcsány-kormány reptérprivatizációja, mert akkor legalább a magánbefektető fizetett 464 milliárd forint koncessziós díjat és fejlesztéseket is vállalt.
A legszebb, hogy még Lázárék vannak megsértődve, hogy ezt az ingatlanpanamát rablóprivatizációnak neveztem. Pedig pontosan az, a 10% tulajdonrész nyilvánvalóan szimbolikusnak is alig nevezhető. Úgy viselkednek, mint a betörő, akit rajtakapnak, ahogy viszi a tévét és még nekiáll azon vitatkozni, hogy ez valójában csak egy nagy monitor és nem is tévé
– írta Vitézy, hozzátéve, hogy mindent el kell követni a pályaudvarok elkótyavetyélése ellen, ezért azt kéri a Fővárosi Közgyűléstől annak tagjaként, hogy felterjesztési jogukkal élve kezdeményezzék a pályázatok visszavonását és rögzítsék jó előre, hogy a város semmilyen hozzájárulást nem ad ki az ezen pályázat nyomán induló magánberuházásokhoz.
The post Vitézy a pályaudvarok privatizációjáról: Lázárék úgy viselkednek, mint a betörő, akit rajtakapnak és elkezd vitatkozni first appeared on 24.hu.