„Lehet, hogy Vitézy Dávid kijött a Fideszből, de úgy tűnik a Fidesz nem jött ki Vitézy Dávidból” – ezzel a felütéssel tett közzé bejegyzést a Facebookon kedd reggel Karácsony Gergely, azzal vádolva fővárosi Podmaniczky Mozgalom vezetőjét, hogy már harmadik alkalommal próbálja hatalmi okokból felszámolni a Fővárosi Klímaügynökséget.
A főpolgármester szerint az uniós forrásokból működő klímaügynökség Budapest legfontosabb klímavédelmi intézménye, „az ügynökség szervezi az új budapesti panelprogramot, amelynek keretében a főváros és a kapcsolódó kerületek a társasházak energiahatékonysági beruházásait fogja támogatni”.
Miért fektet ennyi energiát Vitézy Dávid, hogy szétverje ezt a kicsi (7 főből álló), de annál fontosabb intézményt? Nyilvánvalóan hatalmi célból
– írta Karácsony, amire a válasz sem késett sokat.
Vitézy Dávid szerint Karácsony személyeskedve védi az egyébként „törvénytelenül” működő Klímaügynökséget, aminek a vezetője a szakbizottság hétfői ülésén egyébként is leszerepelt, „nem tudta megvédeni, hogy mégis mit csinálnak és miért van szükség az intézményre, amit vezet”.
Megjegyezte, hogy a Fidesz képviselője ugyan tartózkodott az ügyben, de a tiszás és a DK-s képviselő is egyetértett az ülésen azzal, hogy a Klímaügynökséget beolvasszák a BKM-be (Budapesti Közművek).
Ámon Ada [a Klímaügynökség vezetője] maga mondta el, hogy a 6 fős, bármiféle látható tevékenység nélküli cég 50-60 millió forintot költ a Budapest Branden keresztül propagandára, social média hirdetésekre. A Klímaügynökség vezetője maga mondta ki az ülésen, neki »édesmindegy«, hogy beolvad-e a cég a BKM-be.
– írta Vitézy, aki szerint a szervezet egyszerű kifizetőhelyként működik, de az is lehet, hogy Karácsony valamilyen gyanús kifizetést próbál takargatni.
„Az is elhangzott tegnap, hogy májustól a Klímaügynökség finanszírozása megoldatlan, nincs rá fedezet. A költségvetésben sincs. Mégis honnan kéne elvonni a forrást, hogy a főpolgármester barátai, elvtársai hirdetéseit finanszírozzuk? A Városházán is van Klímafőosztály, a Budapesti Közművekben minden energetikai tudás megvan, a szakmai feladatokat a meglévő szervezetek el tudják látni” – tette hozzá Vitézy Dávid, hozzátéve, bízik benne, hogy a Kőzgyűlés nem enged a „zsarolásnak”, és a holnapi ülésen racionális döntés születik az ügyben.
The post Vitézy Dávid: a Fővárosi Klímaügynökség Karácsony Gergelyék kifizetőhelye first appeared on 24.hu.

