Zelenszkij eldöntött Trumppal való találkozásról ír, vasárnapi dátumot mond

Európai idő szerint pénteken délelőtt közzé tett X-bejegyzésében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról ír: közvetítőinek egyike, Rusztem Umerov korábbi védelmi miniszter egy tető alá hozott, újabb Zelenszkij-Trump találkozóról számolt be.

Egy napot sem vesztegetünk el. (…) Sok minden még újév előtt eldőlhet.

– áll a bejegyzésben.

Már a hétvégén, Zelenszkij szerint vasárnap

A CNN már azt is közzé tette, hogy a találkozó vasárnap (az évben még egyetlen ilyen nap van, december 28-áról van szó) valósulhat meg, tudósításuk szerint maga Zelenszkij beszélt erről újságíróknak pénteken, Kijevben, helyszínül Floridát jelölve meg. Mint megjegyzik, a találkozó időpontját és tényét sem erősítette még meg az amerikai fél. A The New York Times „erről a hétvégéről” ír az elnökre hivatkozva.

Ugyancsak az ukrán elnök pénteki személyes közléséről számol be a Guardian is, akik szerint az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és az újraépítés jelentik a fő kérdéseket, a mostanra 20 pontosra sűrített béketerv pedig „90%-ban kész”.

A másik félnek nem lesz hozzá pár szava

Arról csütörtökön írtunk, hogy Dmitrij Peszkov szavai szerint nincs a tervek között személyes kapcsolatfelvétel amerikai kollégáikkal a háborút kezdeményező Vlagyimir Putyin orosz elnök részéről.

The post Zelenszkij eldöntött Trumppal való találkozásról ír, vasárnapi dátumot mond first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed