Zsigó Róbert: 17,7 százalékkal csökkent átlagban az árrésstopos termékek ára

Az árrésstop egy hete (március 17-én) lépett életbe, és az érintett élelmiszerek ára átlagosan 17,7 százalékkal csökkent – mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában (MTI).

Beszámolója szerint az intézkedéssel 1000 érintett élelmiszertermékből 874 termék ára csökkent a kedd reggeli adatok alapján.Mint kiderült, van közöttük 27 olyan termék, amelynek közel a felére csökkent az ára. Zsigó Róbert felidézte, hogy a 30 termékkategóriára kiterjedő árrésstop lényege, hogy a kereskedelmi láncok a beszerzési árra nem tehetnek rá 10 százaléknál nagyobb árrést. Úgy néz ki, hogy az intézkedés működik, nagyjából betartják a kereskedelmi láncok az előírásokat – értékelt. Ugyanakkor példaként említette, hogy nagyjából 70 termék ára nőtt – ezeket megvizsgálják.

A kormány várakozása szerint az áprilisi inflációs adatban lehet majd számokban kimutatható hatása az intézkedésnek. Az árrésstopot május végéig rendelték el. Május végén döntenek majd arról, hogy szükség van-e még erre vagy más intézkedésekre. Megfogalmazása szerint fontos volt beavatkozni, hogy megvédjék a családokat és a nyugdíjasokat attól, hogy indokolatlan és túlzott élelmiszerárakat kelljen fizetniük. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy betartják-e az előírásokat a kereskedők, illetve azt is, hogy a kieső profitot ne más termékeken keressék meg – biztosított, hozzátéve, hogy meg fogják büntetni azokat, akik nem tartják be az árréscsökkentést, a büntetés termékkategóriánként 5 millió forint.

The post Zsigó Róbert: 17,7 százalékkal csökkent átlagban az árrésstopos termékek ára first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed