February 6, 2025
| No Comments
Fontos változások zajlottak a magyar fürdők világában, nem verték nagy dobra, de az elmúlt 4 hónap alatt 6 új gyógyvize és egy új gyógyfürdője lett az országnak.
Kapcsolódó híreink
- Nagy Feró szerint Molnár Anikónak „túl nagyok voltak a mellei”, ezért esett ki A Nagy Duettből Friss hírek A Nagy Duett második fordulójáig jutott Molnár Anikó és mestere, Nagy Feró. A Beatrice énekese már akkor jelezte: nem bánja, hogy korán kiestek, mivel számára inkább nyűg volt a felkészülés. Plusz, szerinte a zsűri sem bírta őket. Most a Borsnak azt mondta, bár élvezte a műsort, az nagyon sokat kivett belőle, és ő…
- Valaki rösszul lett, egy perc alatt jött a segítség Friss hírek Orvos szeretnék kérni, tőlem jobbra – mondta Magyar Péter a beszédét megszakítva egy pillanatra, nem sokkal a beszéd vége előtt. Valaki rosszul lett. A pártelnök a helyszínen tartózkodó mentőket is szólította, „a zebrák alatt a zászlóhoz”. A segítség egy percen belül érkezett. The post Valaki rösszul lett, egy perc alatt…
- Másodszor lett az év dekorfestője a tapolcai halas lépcső megálmodója Vidék A művészek Isten tenyerén élnek. A tapolcai születésű Varjas Judit mindenképpen, hiszen abból él, amit szeret: szépségeket alkot. A fiatal alkotó ezernél is több mesés falfestményt készített már, melyek közül több is nagy népszerűségnek örvend. Az egyik legismertebb a tapolcai Halas Lépcső, mely a fantáziadús kompozíció mellett az egyes figurák…
- Az OTP lett a Buducnost női kéziseinek új főszponzora Friss hírek Tavaly nyáron még arról számolt be a montenegrói sajtó, hogy a korábbi négyszeres jugoszláv bajnok, a független montenegrói liga 2006-os megalakulása óta egyeduralkodó, kétszeres BL-, egyszeres KEK- és EHF-kupa-győztes Buducnost Podgorica a csőd közelébe került. A neves női kézilabdacsapat ugyanis elveszítette a főszponzorát, nem véletlen, hogy az előző és a…
- Noah Wyle a 24.hu-nak: Meglepődtem, mennyire rossz lett az egészségügy helyzete Friss hírek A Vészhelyzet gyakorlatilag egy másik USA-ban játszódott: a kilencvenes évek és a kétezres évek utólag felhőtlennek tűnő időszak volt, most a világjárvány után kórházsorozatot gyártani bizonyára mást jelent, mint annak idején. A pandémia mindent megváltoztatott. Sok levelet kaptam az egészségügyben dolgozóktól, amelyek gyakorlatilag vallomások voltak. Arról, hogy milyen nehezek a…
Visited 1 times, 1 visit(s) today

