Problémamegoldás és gondoskodó figyelem – nagyrészt ezzel a két készséggel épített cégbirodalmat Csizmadia Mária. A párkányi Speed Line Kft.-nek már három országban van telephelye, Mária mégis mint managing director mutatkozik be, és vannak ügyfelei, akik nem is tudják, hogy valójában ő a cég tulajdonosa és elsőszámú vezetője.

---

A 90-es évek szlovák vadkapitalizmusában nem a fiatal magyar nőknek lejtett a pálya, Csizmadia Mária mégis hamar vezető pozícióba került egy frissen privatizált szállítmányozó cégnél. Rövid válasza van rá, miként tudott érvényesülni: szakmailag. Azóta céget alapított, és a Speed Line ma már az egész világban fuvaroz, és nyújt logisztikai szolgáltatásokat közúti, tengeri és légi útvonalakon is. Három országban van telephelyük, és ötven kamionjuk rója az utakat. Mária sohasem érezte, hogy mint nő hátrányból indult volna ebben az férfiak uralta szakmában, ugyanis a végső kérdés mindig az volt, meg tudja-e oldani a problémát.

Nemcsak meg tudta oldani, de azzal is tisztában volt, hogyan lehetne az üzletet jobban csinálni. „Eljutottam arra a pontra, hogy ha valamihez a nevemet adom, annak a szolgáltatásnak legyen bizonyos színvonala” – mondja. Cégének indulása leginkább a társ- és biztosítókötél nélküli – úgynevezett free solo – hegymászáshoz hasonlított.

„Szerencsére az elhivatottságom nagyobb volt, mint a félelmem”

– mondja, miért tett fel mindent egy lapra, tőke és kapcsolati háló nélkül. „Ezzel nem olyan egyszerű együtt élni. Sok vállalkozót ez roppant meg, hogy mindenért ő felel. Elég egy hiba, és minden elveszik.”

Elsőként érzik a változást

Párkány mellett, egy élelmiszerüzlet felett bérelt irodát, és onnan egyedül intézett mindent. Utólag úgy látja, jókor vágott bele, szerinte ha valaki elhivatott volt, és értett valamihez a 2000-es évek elején, adta magát a siker. Ő pedig értett hozzá, öt megkeresésből kettő biztosan üzlet lett. Fél év múlva már megengedhette magának az első alkalmazottat, majd hamarosan elindult a máig tartó állandó költözködés és építkezés. Két évvel később saját irodába költöztek, majd újabb két év után azt is kinőtték, és irodaházat építettek. Ott ma már az alkatrészüzletük van, mert a Speed Line-nak idővel az is szűk lett.

2009-ben a legnagyobb problémát az új telephely megtalálása okozta – Párkány belterületét is kihízta a cég. „Az a másfél év már az őrület határán zajlott, hogy meg tudjuk oldani.” Ebben az időben lett egyértelmű, hogy a további növekedéshez a cégstruktúrát is át kell alakítani, szükség van középmenedzsmentre. Ez a felismerés nagyjából egybeesett a gazdasági válság begyűrűzésével. Ekkor született Mária második gyereke.

„Még gyorsan elszaladtam szülni egy kislányt, de három hónap múlva vissza is tértem. Jött a krízis, hát, nem nagyon lehetett csak babát ringatni.”

Sokakkal ellentétben Máriát nem lepte meg a világgazdaság megroppanása, ahogy ő mondja, a szállítmányozás és a fuvarozás a gazdaság lakmuszpapírja. „Ha egy gyártó cég tudni akarja, hogyan áll a piac, hívjon fel egy logisztikai céget. Ők pontosan elmondják, mi az a termék vagy alapanyag, amit mostanában nem rendeltek. Mindig mi érezzük legelőször a változást.”

2008-ban sem volt ez másként, már szeptemberben érezték, hogy a válság Európát is elérte. De még decemberben is mondogatták az ügyfelei, hogy nem lesz itt semmi gond, tele vannak megbízásokkal – majd januártól minden kártyavárként dőlt össze. A Speed Line ezt a sötét időszakot viszonylag jól átvészelte. Mária mindig figyelt a diverzifikációra, a doktrinája úgy szól, hogy a legnagyobb partner sem vihet tíz–tizenöt százaléknál többet a teljes forgalomból. Ha még több megbízást ad, akkor a cégnek szélességben is nőnie kell, hogy csökkenjen a kitettsége.

A párkányi papírgyár 2009-es csődje sok fuvarozót magával rántott, a Speed Line éppen Mária stratégiája miatt talpon maradt.

2010-re, mire a válság lepörgött és a piac lélegzethez jutott, már az új telephelyet építették, elindították kamionszervizüket, és körvonalazódott az új cégstruktúra a középvezetőkkel. Sok vállalkozás azért reked meg, mert a tulajdonos nem tud hátralépni a napi ügyektől – ez itt sem ment könnyen, és Mária nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, amikor a napi ügyeket intézte.

Nem véletlen, hogy végül nem az emeleten rendezte be az irodáját, hanem a földszinten egy lényegesen kisebb szobában, mert így egyetlen ajtó választja el a diszpótól, ahol az operatív munka folyik. „Kell, hogy első kézből halljam, mi történik a piacon!” A szomszéd helyiségben a munka huszonkét kolléga között a legmagasabb hőfokon pörög. „A vállalatvezetésnél nem jönnek gyorsan a visszajelzések. Nálam csak a gondok vannak, az operációban viszont, a fal másik oldalán sok a sikerélmény, amikor megoldanak valamit.”

A saját alkatrész-kereskedés és szerviz bizonyos flottaméret felett lényegében nélkülözhetetlen, tudom meg az épület bejárása közben. A magyarázat végül is logikus: a kamion akkor tud termelni, ha úton van, a saját szerviz pedig sokkal rugalmasabb és gyorsabb, így jobban tervezhető minden. Mostanra ez az üzletág önjáró lett, a forgalma hetven–nyolcvan százaléka külső ügyfél, és a Speed Line már személygépkocsi-javításban is meghatározó szereplő a régióban. Az alkatrészkereskedéssel pedig újabb fontos területet hoztak házon belülre, csökkentve a működési költségeket.

„Ez a modell gyakori a fuvarozó cégeknél. Az ő erejük a kamionállománnyal nő, és egy darabszám felett ez adja magát” – magyarázza a szakmabeli Bedő Emese, a győri Mission Trans tulajdonosa.

Kirgiz sofőrök fognak jönni

A szigorúan a Speed Line-hoz köthető beruházások mellett Mária időnként szerelemprojektekbe is belevág, ide sorolja az apartmanházat és az IT-szolgáltatásaikat is. Utóbbi egy kellemetlen esetből indult: 2017-ben feltörték a rendszereiket, és csak a váltságdíj kifizetése után kapták vissza az adataikat.

„Akkor már vagy két éve itt dolgozott a fiam, és mindig mondta, hogy nincs jól bebiztosítva a rendszer, ebből baj lesz. És baj is lett.”

A helyzetet külön bonyolította, hogy Mária azt az évet egy kétes kimenetelű betegséggel küzdötte végig, többet volt kórházban, mint otthon. Végül duplán győztesen került ki, a cég struktúrája sikeresen vizsgázott, a kiesése ellenére is gördülékenyen ment tovább, majd 2018-ban egészségesen vágott neki az informatikai rendszer kiépítésének. Ebben a fiának az egyik barátja lett a partnere, aki azóta már nála dolgozik, és már öt másik cég IT biztonságáért felelnek.

A magyar ügyfélkör növekedése megalapozta a 2015-ben a budapesti iroda megnyitását, később jött a pozsonyi, amival a tengeri és légi szállításokra fókuszáltak.  Utóbbi egyben a brünni terjeszkedést is előkészítette, így ma már Csehországban is van irodájuk. Ahogyan a Speed Line növekedett, Európa valahogy szűkebb lett, és egyre több megkeresést kaptak Marokkóból, Tunéziából, Egyiptomból és Törökországból, illetve a Távol-Keletről.

A fuvarozás nem az a terület, amit napi szinten formálnak átütő innovációk. Bár vannak a sofőrökkel való kommunikációt és a munkaszervezést megkönnyítő fejlesztések, de a lényeg ugyanaz, mint háromezer évvel ezelőtt a föníciai kereskedők idejében: a végén legyen valaki, aki az adott csomagot elviszi A-ból B-be. Ez pedig az elmúlt időszak legégetőbb kérdésévé vált. „Már annyira el voltam keseredve, hogy 2023 végén mondtam a kollégáknak, hogy kirgiz sofőrök fognak jönni. Éreztem az ellenállást rajtuk, hogy úristen, mi lesz ebből – meséli Mária. – Mondtam, ha tud valaki jobbat, szóljon. A következő évben jöttek az elsők, ők egyébként ma is velünk vannak.”

Visszatérve Mária sikeréhez és a titokhoz: foglalkozik az ügyféllel. Nemcsak árajánlatot ad (pláne nem a legolcsóbbat), hanem megoldási javaslatot és állandó tájékoztatást kínál. „Nagyon sok információt adunk a megbízónak. Nem is feltétlenül neki, hanem az ő megbízójának kell megfelelünk. Tehát ő eladja az áruját valakinek, és ha a vevő nem lesz elégedett a szállítással, akkor gond van. Mi ezt tudomásul vettük.”

Fogalmuk sincs róla, hogy én vagyok a tulajdonos

A mindig történik valami a szakma szlogenje is lehetne. A legtöbb esetben legalábbis így van, máshol kell lerakni az árut, mert nem fér el, defekt, karambol, sérült áru – mindig orvosolni kell valamit. Ebből fakad a másik fontos irányelv, hogy a rossz hír is hír, az úton bármi megtörténhet, és meg is történik, nekik pedig ezeket nem csak megoldaniuk kell, hanem tájékoztatást is kell adniuk. Sok fuvarozócégnek erre már nincs kapacitása, az ügyfelek pedig értékelik a jó információáramlást. Mária ezért tudatosan figyel rá, hogy a partnerekkel rendszeresen leüljön, akár félévente is, átbeszélni a dolgaikat. Érdekesség, hogy tárgyaláson mint managing director mutatkozik be.

„Szerintem most is vannak egy-két éves kapcsolataink olyan cégekkel, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy én vagyok az egyszemélyes tulajdonos.”

Fotó: Ránki Dániel/Forbes

Bár a beszélgetés elején azt állította, hogy nőként sohasem érezte hátrányban magát, egy ponton azonban kiderült, hogy időnként vannak felhők az égen. „Az egyik legnagyobb hátrány nekünk nőknek, hogy mi csak asztal mögött tudunk üzletet kötni, nincs olyan, hogy elmegyünk sörözni – mondja. Ugyanerről a jelenségről Bedő Emese, a Mission Transport tulajdonosa is beszélt: „Nőként nem lehet üzletet kötni vadászaton, mert egyszerűen nincs ott helyünk. Nagyon szabályos versenyhelyzetben kell helyt állnunk, hogy nyerni tudjunk. A nemzetközi szállítmányozásban még erős az uram-bátyám rendszer.”

Ugyanakkor Emese hívja fel a figyelmemet, hogy ennek van egy másik oldala is: „Az egót félretéve, empátiával és szakmai alázattal kell figyelni a megrendelő igényeit. Ezek nem női tulajdonságok, de a nők ezekkel jobban operálnak, és krízishelyzetben jobban működnek.”

Amikor már két órája beszélgetünk Máriával, és bejárjuk az egész székházat, feltűnik, hogy a pénz alig került szóba. Amikor rákérdeztem, rövid gondolkodás után megerősíti a sejtésemet:

„Nem különösebben vonz a pénz. A hobbim az utazás, azt tudjam fedezni, a többit meg visszaforgatom az üzletbe.”

Most is ez zajlik, már épül a kirgiz sofőrök szállása, újraépítik a telephely egy részét, és már tervezik az új raktárat. „Ha két évig nincs mellettem betonkeverő, elvonási tüneteim vannak” – nevet.

Már nem lep meg, hogy az eddigi két felvásárlási ajánlatot visszautasította. „Nem tudom elképzelni, hogy otthon üljek. Sok vállalkozó gondolja úgy, hogy majd utána belevág valami másba. De mitől leszek én másban jobb, mint abban, amit harminc éve csinálok?” Ugyanakkor, ha ő vásárolna fel céget, az biztosan egy teljesen másik szegmensből lenne: „A szállítmányozás olyan, hogy nem tudhatod, rohadt-e belül az alma, vagy sem.”  Nagyon mélyen át kéne nézni minden szerződést, hogy biztosra lehessen menni, de nem is igazán volt olyan ajánlat, ami felkeltette volna a figyelmét.

The post Egy nő a kamionok világában: így lett egy párkányi bérelt irodából nemzetközi cég appeared first on Forbes.hu.