„Nem árulók, de erkölcstelenek.” Bige László üzent az új korszak nyerteseinek: jönnek a „mezcserélő” milliárdosok

Bige László szerint máris megindult a helyezkedés azok között a milliárdosok között, akik eddig a Fidesz közelében építettek birodalmat, most pedig az új hatalomhoz próbálnak közeledni. A Nitrogénművek tulajdonosa az ATV-ben beszélt arról is, mit vár a Tisza-kormánytól, mit gondol a vagyonadóról, és miért tartja erkölcstelennek a gyors oldalt váltó üzleti elitet.

Mi történt? A Nitrogénművek tulajdonosa az ATV-nek adott interjút, ahol elmondta, nyíltan örült a Tisza győzelmének, de nem árulta el, hogy támogatta-e a pártot (az egyik fia elkötelezetten dolgozott egy Tisza-szigetben). Az új kormánnyal nagy elvárásai vannak, de azt mondta, ha Magyar Péter megcsinálja, amit ígért, visszaállítja a demokráciát, akkor Magyarország egy olyan ország lesz, ahol jó élni. Szerinte Orbán maffia módszerekkel irányított és hiába volt célja, nem alakított ki valódi tőkésosztályt. Az államot perlő Bige szerint az lett tőkés, akire Orbán rámutatott.

Wáberer György és Balogh Levente kapcsán kérdésre válaszolva már most figyelmeztetett arra: szerinte megindult a helyezkedés azok között a nagyvállalkozók között, akik az elmúlt 15 évben a Fidesz közelében építettek kapcsolatokat, most pedig az új hatalomhoz próbálnak közeledni.

„Vannak azok a partizánok, akik mostanáig ott álltak Orbán mögött, és érezhette a meleg leheletüket. Most pedig úgy gondolják, hogy már tiszásnak születtek.”

Bige nem nevezett meg senkit konkrétan, de azokat a milliárdosokat, akik gyorsan „tiszásnak” vallják magukat, nem árulónak, hanem erkölcstelennek nevezte. Mint mondta, ha valaki hosszú éveken át profitált egy rendszerből, legalább vállalja fel ezt nyíltan, ne írja át utólag a történetet.

Kapitány. A leendő energetikai és gazdasági miniszterrel, Kapitány Istvánnal személyesen nem találkozott. Bige szerint azonban valaki, aki 35 éven át megállta a helyét a Shellnél, majd globális elnökhelyettes lett, nem lehet felkészületlen. „Ezeknél a cégeknél az ilyen szintű vezetőket 40 éves koruk után folyamatosan lecserélik. Ha ő megmaradt nyugdíjazásig, az tehetséget bizonyít.” 

Mit gondol a vagyonadóról? A tervezett, évi 1 százalékos milliárdosadó elvi lehetőségét nem utasította el. Szerinte a vagyonos szereplőknek felelősséget kell vállalniuk, hiszen ebben az országban szerezték meg vagyonukat, de hozzátette: a részletek ismerete nélkül nem mond végleges véleményt az ügyben.

Állami támogatások. Bige szerint a jövőben nem külföldi cégeknek kellene milliárdokat adni, hanem magyar tulajdonú vállalkozásokat kellene fejleszteni. Az Audi és a Mercedes fontos szereplők, mondta, de „nem a mieink”.

NER vs. Bige. Közben saját példáján keresztül a hatósági nyomásgyakorlásról is beszélt. Több történetet sorolt arról, hogyan akadtak el engedélyei, hogyan húzódtak el ellenőrzések, és mekkora veszteségeket okozott ez a cégének. Állítása szerint volt olyan leállás, amely napi 750 millió forintos kárt jelentett a cégcsoportjának. (A Versenyhivatal egyik kitálaló közgazdásza azt mondta, Bige ellen túl magas bírságot állapított meg a hivatal politikai nyomásra.)

The post „Nem árulók, de erkölcstelenek.” Bige László üzent az új korszak nyerteseinek: jönnek a „mezcserélő” milliárdosok appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0