Sulyokék máris válaszoltak, kiadják-e a kegyelmi ügy dokumentumait

Átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala, közölték kedden, miután Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben.

Mi történt? Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – tájékoztatta a Sándor-palota a Magyar Távirati Irodát. Mint írták: együttműködnek a K. Endre ügyében született iratok nyilvánosságra hozatalában a kormánnyal, és hivatalos megkeresés esetén átadják a rendelkezésre álló dokumentumokat a kabinet képviselőjének.

Kontextus. Magyar Péter miniszterelnök hétfői és keddi sajtótájékoztatóján is sürgette, hogy Sulyok Tamás államfő hozza nyilvánosságra a kegyelmi ügy iratait.

Több ebből

Már elérhetők a kegyelmi ügy dokumentumai
Ő lehet a katalán népi művészetes hasonlattal leírt ügyvéd, aki segítette K. Endre kegyelmi kérvényét (frissített)
Magyar Péter: Többször is kikerülték a bejáratott szolgálati utat a kegyelmi ügyben, Varga nem tudhatta, mit ír alá
A nő helye – és a fiúk forgatókönyve

Mi jön ezután? Magyar Péter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a közátrsasági elnöki hivatalban lévő dokumentumoktól azt reméli, hogy ugyan a köztársasági elnöknek nincs indoklási kötelezettsége a kegyelem megadása kapcsán, de ezek a dokumentumok segíthetnek megérteni, hogy kinek a javaslatára, nyomására vagy elvárására döntött a kegyelem megadása mellett Novák Katalin. Magyar elmondta, hogy országgyűlési vizsgálóbizottság is alakul a kegyelmi ügy kivizsgálására. Úgy alakítják át a jogszabályokat, hogy kötelező legyen megjelenni a bizottság előtt, és igazat mondani. Június elején-végén elfogadhatják a vonatkozó jogszabályt, és nyár végén-ősz elején meg tudja kezdeni a munkát a vizsgálóbizottság.

The post Sulyokék máris válaszoltak, kiadják-e a kegyelmi ügy dokumentumait appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0