Két éve vezették be, bevételt alig hozott, most a Tisza mindent visszacsinál.
Mi történt? Első miniszteri rendeletével megszüntette a dísznövényágazatot terhelő marketing- és innovációs hozzájárulást Bóna Szabolcs agrárminiszter. Az adót 2024-ben vezették be azzal a céllal, hogy a kertészeti-dísznövény szektor közös marketingtevékenységét és kutatás-fejlesztési programjait finanszírozza, írja a HVG.
Nem volt siker. A konstrukció már bevezetésekor is vitákat váltott ki, és az első év tapasztalatai nem igazolták a létjogosultságát: mindössze 21,8 millió forint bevétel folyt be belőle. A mostani döntés értelmében az idei évre befizetett összegeket is visszakapják az érintett kertészek.
További intézkedések. A rendelet további intézkedéseket is tartalmaz. A tavaszi fagykárok miatt a gazdálkodók számára kivételesen meghosszabbították a kárbejelentési határidőt június 9-ig, bár erről csak közvetlenül a határidő előtt jelent meg a hivatalos tájékoztatás.
Emellett rendkívüli, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a juh- és sertéstartók, akik a korábbi ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt szenvedtek gazdasági veszteséget. A támogatási keret legfeljebb 724 950 eurónak megfelelő forintösszeg lehet.
A kormány emellett új ösztönző programot indít a cukorrépa-termesztés támogatására is. Az érintett termelők egyszeri, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amelynek összege hektáronként 60 ezer forint.
The post Miért szüntet meg és fizet vissza egy adót a Tisza? appeared first on Forbes.hu.