Nem mindegy, mivel vesszük be a gyógyszert: egyes ásványvizek gondot okozhatnak

Egy friss kutatás szerint nemcsak az számít, mikor és hogyan szedjük be a gyógyszereinket, hanem az is, milyen folyadékkal nyeljük le őket. A Semmelweis Egyetem tájékoztatása alapján bizonyos ásványvizek akár már néhány perc alatt károsíthatják egyes gyógyszerek védőbevonatát, így a hatóanyag túl korán szabadulhat fel, írta meg a 168.hu.

Ez különösen azoknál a készítményeknél jelenthet gondot, amelyeket gyomornedv-ellenálló bevonattal látnak el. Ilyenek lehetnek például egyes reflux elleni gyógyszerek, gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók vagy bizonyos pszichiátriai készítmények. Ezeket úgy alakítják ki, hogy ne a gyomorban, hanem csak később, a vékonybélben oldódjanak fel.

A lúgos vizek okozhatják a legnagyobb problémát

A kutatók 22 különböző italt vizsgáltak meg, köztük ásványvizeket, gyógyvizeket, csapvizet, szűrt vizet és almalét. Az eredmények alapján a lúgos, magas ásványianyag-tartalmú palackozott vizek voltak a legkockázatosabbak.

Egyes esetekben a gyógyszer védőrétege már öt perc után sérülni kezdett, 15–30 perc elteltével pedig a hatóanyag több mint 90 százaléka idő előtt kioldódott. Ez azt jelenti, hogy a készítmény nem ott fejti ki a hatását, ahol kellene, hanem már a gyomorban széteshet, így akár hatástalanná is válhat.

A szakemberek szerint nem kizárólag a víz kémhatása számít. Az ásványianyag- és iontartalom is befolyásolhatja, milyen gyorsan bomlik le a gyógyszer bevonata.

Meglepő eredmény született az almalénél

A vizsgálat egyik érdekes tanulsága, hogy az almalé jóval kevésbé károsította a bevonatot, mint több ásványvíz. Ennek oka feltehetően az ital savassága: a kutatás elején szinte egyáltalán nem indult meg az oldódás, vagyis a gyógyszer védőrétege stabil maradt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy általánosságban almalével érdemes bevenni a gyógyszereket. A szakemberek továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy a legbiztonságosabb választás a sima csapvíz.

A kapszula felnyitása sem mindig ártalmatlan

Sokan nyelési nehézség miatt felnyitják a kapszulát, vagy összetörik, illetve megfelezik a tablettát. Ez gyakran előfordul időseknél, gyerekeknél vagy torokfájás esetén. Ilyenkor a gyógyszert sokan joghurtba, almapürébe vagy valamilyen italba keverik.

Csakhogy a választott közeg befolyásolhatja a hatóanyag felszabadulását, vagyis azt, hogy a gyógyszer megfelelően működik-e. A problémát súlyosbítja, hogy a betegtájékoztatók nem mindig adnak erre egyértelmű útmutatást. A vizsgált 103 készítmény közül 42-nél egyáltalán nem szerepelt, milyen folyadékkal ajánlott bevenni a gyógyszert.

A legegyszerűbb megoldás a legbiztonságosabb

A szakemberek szerint a gyógyszerek bevételéhez továbbra is a sima csapvíz a legjobb választás. Ez általában nem lép reakcióba a bevonattal, és nem zavarja meg a hatóanyag felszabadulását.

Ha valaki nehezen nyeli le a kapszulát vagy tablettát, ne saját döntés alapján nyissa fel, törje össze vagy keverje ételbe a gyógyszert. Ilyen esetben érdemes előbb gyógyszerésszel vagy orvossal egyeztetni, mert nem minden készítmény alkalmazható biztonságosan ilyen módon.

Korábban megmutattuk, hogyan kell helyesen szedni a D-vitamint, és a fájdalomcsillapítót.

Kapcsolódó

The post Nem mindegy, mivel vesszük be a gyógyszert: egyes ásványvizek gondot okozhatnak first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0