Ha az észak-macedóniai Szkopjéba látogat az ember, megnézi a belváros monumentális szobrait, sétál a bazár szűk utcáin vagy a Vardar folyó partján. Mi azonban egy egészen más helyet is felkerestünk. Olyat, amelyről nem igazán szerepel az útikönyvek lapjain, talán nem is vágynak oda. Ez Šuto Orizari, vagy ahogy a helyiek nevezik, Shutka.
A városrészt általában úgy emlegetik, mint a világ roma fővárosa. A megnevezés nem hivatalos, de van alapja. Ez a világ egyetlen olyan önkormányzata, ahol a roma közösség alkotja a lakosság többségét, és ahol a roma nyelv az észak-macedón mellett hivatalos nyelvként is használható.
Már az odafelé vezető úton éreztük, hogy más világba érkezünk. A turisták szinte teljesen eltűnnek, a helyiek viszont ott nyüzsögnek, a központban levő monumentális, díszes épületek helyét átveszik az egészen sajátos megjelenésű lakóházak.
A legélénkebb része kétségtelenül a főút két oldalát – és kicsit magát az utat is – elfogalaló piac. Már messziről hallani az árusok hangját, az alkudozást, néhol a hangos zenét. A standokon szinte minden megtalálható a háztartási eszközöktől a menyasszonyi ruhákig. Úgy tűnt, szinte mindenki ismer mindenkit.
Šuto Orizari története egészen az 1960-as évekig meglehetősen hétköznapi volt. A mai, Szkopjéhoz tartozó városrész helyén egy apró település állt, amely nevét a környék egykori rizsföldjeiről kapta, a macedón orizar szó ugyanis rizsföldet jelent. A fordulópontot az 1963-as pusztító szkopjei földrengés hozta el, amely a város mintegy 80 százalékát romba döntötte. A katasztrófa előtt a roma közösség többsége az Öreg bazár közelében élt, ezek a városrészek azonban szinte teljesen megsemmisültek. Az újjáépítést nemzetközi összefogás segítette, a várostervezők pedig modern lakónegyedek kialakításába kezdtek. Az újjáépítést tekintették a romák asszimilációjának, valamint a lakosságot érintő munkanélküliség és higiéniai problémák megoldásának egyik módjának. A muszlim roma családok nagy része viszont nem volt hajlandó az új épületekben lakni. Végül számukra külön területet jelöltek ki Šuto Orizariban, ahol saját elképzeléseik szerint építhettek házakat. Az első lakóépületek között amerikai segítséggel felállított ideiglenes fémbódék is voltak, amelyek közül néhány még évtizedekkel később is állt.
Az évek során a városrész fokozatosan fejlődött: sok család Nyugat-Európában vállalt idénymunkát, az ott megkeresett pénzből pedig egyre nagyobb és korszerűbb házakat építettek. Úgy tűnik, egykor meglehetősen apró telkeket osztottak ki, ahol most felfelé építkeznek a legkülönfélébb – és külső szemlélőként talán statikailag nem a legbiztosabb – módokon. Sok épületen látszik az idő nyoma, az infrastruktúra helyenként elmarad a belvárosétól, és a szegénység jelei is szembetűnőek.
A városrész ma már saját önkormányzattal, polgármesterrel, iskolákkal és intézményekkel működik, a roma nyelv is hivatalos. Több mint 25 ezren élnek itt, a lakosság többsége muszlim roma.
A városrész a filmkészítők figyelmét is felkeltette. Itt forgatták többek között a nemzetközi hírű Sutkai bajnokok című dokumentumfilmet, mely segít kicsit belelátni a helyiek életébe, de számos más alkotás is ezt a különleges környezetet választotta helyszínül.
Nem tipikus úti cél ez, nem látványosságok miatt érdemes felkeresni, hanem azért, mert egészen más arcát mutatja Észak-Macedóniának, mint amit a legtöbb turista megismer.
45 fotó
Korábban bemutattuk már a moldáv fővárost, Kisinyovot, a 750 ezer bunker földjét, Albániát és a nem létező, de mégis funkciónáló európai országot, Transznisztriát.
The post A világ roma fővárosában jártunk: ilyen Suto Orizari first appeared on Sokszínű vidék.
