A korai fajták, mint az Irsai Olivér vagy a Csabagyöngye ugyan szépen átvészelték a legkeményebb szárazságot, a későbbi érésű szőlők esetében már korántsem ennyire biztató a helyzet – írta cikkében a Sonline.
A lapnak balatoni borászok nyilatkoztak, térségükben ugyanis már a nyár közepén elindult a szüret. Bár Ordacsehiben a legkorábban érő Csabagyöngyével már sikeresen elindult a szezon, a háttérben komoly aggodalmak húzódnak meg.
A csapadékhiány miatt a szemek kisebbek maradtak, a tőkék pedig a puszta túlélésért küzdenek a forróságban, ami egyértelműen rányomja a bélyegét a végső hozamra
– mondta Koltai Tamás balatoni borász. Hozzátette, az odaadó gondoskodás és a szakértelem most mindennél többet ér a szőlőben, de a természet erőivel szemben sokszor tehetetlenek.
Az idei évben az aszály jelentős kihívások elé állított bennünket. Nagyon szükség lenne az esőre, ami talán még a késői fajátákon egy kicsit segítene
– mondta Hujbert Attila, a balatonboglári Hujbert Pincészet tulajdonosa.
Nagy Márk, a Varga Pincészet Kft. pincevezetője az MTI-nek nyilatkozott arról, hogy a korai fajták szépen átvészelték az aszályos időszakot, így ezeknél átlagos vagy jobb termésre lehet számítani. Mint kiemelte, a tavaszi fagy az idei termésben jelentős károkat okozott, valamint az aszály is csökkenti a termés mennyiségét.
Ezt a természeti nehézséget ráadásul egy másik, talán még aggasztóbb tendencia is tetézi, ami kíméletlenül megmutatkozik az értékesítési oldalon.
A kereslet viszont érezhetően megcsappant, így nagyon nehéz tervezni a jövővel, pláne egy ilyen aszálykárral súlyosbított szezonban
– mondta Bérdi Dániel, a Bérdi Pincészet tulajdonosa. A gazdasági nyomás miatt a felvásárlási árak kérdése is pattanásig feszült helyzetet teremt, miközben az ültetvények fenntartási költségei is évről évre egyre jobban növekednek.
Az alföldi gazdák már májusban arról beszéltek, hogy nincs fejlődő hajtás a szőlőültetvényeken, a Balatonnál viszont új magyar szőlőfajtákkal kísérleteznek. És 2025-ben ezek voltak az ország legszebb szőlőbirtokai.
The post Bajban a borászok: az aszály a szőlőnek sem tett jót first appeared on Sokszínű vidék.
