A korábban közölt másfél milliárd forintnál jóval többe került az influenszerek budapesti szórakoztatása.
Mi történt? A 444.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, és ebből kiderült: a korábban közölt másfél milliárd forintnál jóval többe került az influenszerek budapesti szórakoztatása 2024-ben: a most kikerült közérdekű adatok alapján konkrétan a duplájába, 3 milliárd forintba.
Kontexus. Az ötlet Orbán Ráhel fejéből pattant ki: nagy követőtáborral rendelkező külföldi influenszerek jöhetnének a magyar fővárosba, és a nekik szervezett programok során posztolgathatnának arról, milyen fancy hely Budapest. A Z-generációt célzó eseménysorozatot egy hónappal korábban, 2024 áprilisban jelentette be az MTÜ, Könnyid László, az ügynökség vezérigazgatója akkor arról beszélt, a „Budapest Influencer Tripre több mint tíz nemzetközi küldőpiac mintegy 50 bloggerét, vloggerét és további 100 hazai tartalomgyártót hívunk meg”. Az Indexnek adott interjújában pedig már úgy fogalmazott, hogy „Európában ekkora mértékű influenszertripet még nem láttunk”.
Mi következik ebből? A május 22-étől 24-éig tartó eseményeken részt vevő influenszerek listája azonban eddig nem volt nyilvános, ittlétük során pedig főleg privát rendezvényeken vettek részt, így arról, hogy pontosan kik és mikor érkeztek Budapestre az MTÜ szervezésében, csak a közösségi médiában megosztott posztokból lehetett következtetni. Ilyen privát esemény volt például egy villásreggeli a Párizsi Udvarban, délután pedig egy buli a Halászbástyán, amin rengeteg felkapott hazai influenszer is megjelent.
A teljes cikk itt olvasható.
The post Megvannak Orbán Ráhel influenszertripjének dokumentumai – nem annyiba került, mint mondták appeared first on Forbes.hu.