Trump újabb darázsfészekbe készül belenyúlni, ezzel újabb konfliktust szabadíthat a világra

A brit-argentin konfliktusra öntene olajat, hogy nyomást tudjon gyakorolni egy NATO tagra.

Mi történt? Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálja a Nagy-Britannia fennhatósága alatt álló Falkland-szigetekkel kapcsolatos álláspontját. Az amerikai elnök újságírói kérdésre azt mondta, hogy rendszeresen felülvizsgálja az ország különböző külpolitikai álláspontjait, így ez a kérdés sincs kivételként kezelve. Egyelőre ugyanakkor nem derült ki, hogy Washington változtatna-e eddigi politikáján.

Több ebből

Ennyibe kerülhet Messiéknek, hogy politikai molinóval ünnepelték a döntőbe jutást
Dollármilliárdosok tesznek nagy téteket Grönlandra, miután Trump érdeklődni kezdett
Grönland után egy másik sziget miatt idegeskedhet a világ, a forint miatt sem mindegy, mi következik most

Kontextus. A szigetek hovatartozása régóta konfliktusforrás Nagy-Britannia és Argentína között, amely 1982-ben háborút is vívott a területért. Az Egyesült Államok a háború óta jellemzően nem foglalt egyértelműen állást a területi vita egyik oldala mellett sem. A szigeteken 2013-ban népszavazást tartottak, amelyen a lakosság több mint 99 százaléka a brit fennhatóság fenntartására voksolt, Argentína azonban az eredményt nem fogadta el, és továbbra is magának követeli a szigeteket.

Trump haverja. Argentínát jelenleg Javier Milei vezeti, aki szoros kapcsolatot ápol Trumppal. Ráadásul már tavasszal felmerült, hogy az amerikai kormány szélesebb körben is áttekintené azokat a nyugati féltekén található területeket, amelyek továbbra is európai államok fennhatósága alatt állnak. A felülvizsgálat Nagy-Britannia mellett Franciaországot, Hollandiát és Dániát is érintheti.

The post Trump újabb darázsfészekbe készül belenyúlni, ezzel újabb konfliktust szabadíthat a világra appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0