Ligeti Miklós: a vagyon visszaszerzéséhez olyan jogi eszközökre lesz szükség, amelyek komoly dilemmákat vetnek fel.

A Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint nem az a kérdés, mikor végez az új korrupcióellenes hivatal, hanem hogy mennyire lesz erős

Mi történt? Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a HVG-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy szerinte nem érdemes abból kiindulni, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak néhány éven belül minden ügyet le kell zárnia. Úgy véli, a politika szerencsétlenül reagált Unger Anna, az új hivatal elnökének azon kijelentésére, hogy hat év sem feltétlenül elegendő az ügyek végigvitelére. Ligeti szerint már most is lehet a legfontosabb ügyekben soron kívül nyomozni, és önmagában a jogszabályok gyorsítása sem oldja meg azt a problémát, hogy miért lassú az igazságszolgáltatás és miért marad ennyi bűncselekmény felderítetlenül.

Több ebből

Ligeti Miklós: Nem pályáztam volna, ha a vagyonvisszaszerzés ne lenne megvalósítható
Ők lehetnek a NER elszámoltatásának az arcai
Ténylegesen letöltendő börtönbüntetéseket jelent, ha elindul a vagyonvisszaszerzés, a felelősségre vonás a legmagasabb szintig érhet

Kiemelt ügyek. Az interjúban Ligeti elmondta, hogy a Transparency International több olyan ügyet is átadott már a hatóságoknak, amelyek az új hivatal számára is fontosak lehetnek. Ezek között említette a lélegeztetőgépek beszerzését, a letelepedési államkötvények ügyét, a magántőkealapokba kihelyezett több ezer milliárd forintnyi közpénzt, valamint a paksi ipari park vitatott földvásárlásait. Szerinte az NVVH-nak a rendőrséggel és az ügyészséggel is világos munkamegosztásban kell működnie, miközben azt is mérlegelni kell, hogy egy már folyamatban lévő nyomozás átvétele nem okoz-e információ- és szakértelemveszteséget.

A legneccesebb kérdés. A legnagyobb kihívást ugyanakkor a közvagyon tényleges visszaszerzésében látja. A büntetőeljárás sok esetben nehézkes, miközben a közvagyont károsító ügyletek dokumentálása önmagában még nem bizonyítja a bűncselekményt. Az új hivatal ezért közvagyonvédelmi eljárásokkal és polgári jogi eszközökkel is felléphetne. Ehhez azonban meg kell találni az egyensúlyt a gyors vagyonbiztosítás és a jogállami garanciák között, hiszen egy cég vagy más vagyontárgy túl korai lefoglalása és értékesítése komoly károkat okozhat, ha később kiderül, hogy nem volt jogalapja.

Ligeti szerint ezért nem az lenne a jó irány, ha az NVVH-t csak átmeneti intézményként kezelnék. A román DNA, a francia pénzügyi bűnügyi ügyészség és az olasz maffiaellenes ügyészség példája szerinte azt mutatja, hogy a speciális korrupcióellenes szerveknek hosszú távon is lehet létjogosultságuk. A kérdés inkább az, hogy a magyar modellként létrehozott, bűncselekményekkel és közvagyonvédelemmel egyaránt foglalkozó hibrid szervezet képes lesz-e megfelelő jogosítványokkal és valódi függetlenséggel működni.

The post Ligeti Miklós: a vagyon visszaszerzéséhez olyan jogi eszközökre lesz szükség, amelyek komoly dilemmákat vetnek fel. appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0