A kormány beleegyezése nélkül tárgyalt a Mol, Magyar Péter reagált a Magyarországra tervezett ukrán kőolajtárolóra

Magyar Péter kijelentette, hogy Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak, nem épül hazánkban ukrán kőolajtároló és következményei lesznek annak, hogy a Mol a kormány beleegyezése nélkül tárgyalt ilyen ügyekről.


Mi történt? Magyar Péter a parlamentben kijelentette: nem épül Magyarországon ukrán kőolajtároló – írta a Telex a parlamenti közvetítésében.

A miniszterelnök azt mondta, hogy a Mol a kormány beleegyezése nélkül tárgyalt az ukrán féllel, így nem fogadnak el semmiféle megállapodást. Magyar ezzel kapcsolatban tegnap este a következő sms-t küldte Hernádi Zsolt Mol-vezérnek: „Teljességgel elfogadhatatlan az az eljárás, amit a Mol művelt, és mostantól elvárom, hogy a Mol úgy bánjon az állammal, mint egy 25 százalékos tulajdonossal.”

Magyar Péter azt is mondta, hogy ennek az esetnek lesznek következményei.

Kontextus: A kérdés akkor merült fel, amikor Rétvári Bence felszólalásában arról beszélt, hogy az „ukrán sajtóból” kellett arról értesülni, hogy a Mol megállapodott a Naftohazzal szénhidrogéntároló építéséről Magyarországon.

Ahogy arról korábban írtunk, a Mol és az ukrán Naftohaz szándéknyilatkozatot írt alá a régió energetikai infrastruktúrájának a fejlesztéséről. Ennek keretében volt szó a szénhidrogántároló telepítéséről.

Ezt a szándéknyilatkozatot a Kárpáti Nyolcak (C8) csúcstalálkozóján írták alá. Ezt a nemzetközi együttműködést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hívta életre, az ukrán sajtóban úgy írtak róla, hogy többek között Magyarország is a tagja. Magyar Péter ezzel kapcsolatban tisztázta, hogy meghívást kapott Magyarország a C8-ba, de ezt a magyar kormány nem fogadta el.

A kormányfő azt is állította, hogy a Mol még az Orbán-kormány ideje alatt kezdett el tárgyalni a Naftohazzal.

The post A kormány beleegyezése nélkül tárgyalt a Mol, Magyar Péter reagált a Magyarországra tervezett ukrán kőolajtárolóra appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0