Minden háztartásban előfordul, hogy megromlik egy étel, a sütés után olaj és megdermedt zsír marad a serpenyőben, és a leggyorsabb megoldásnak tűnhet, ha mindezt egyszerűen a wc-be öntjük, majd lehúzzuk. Ez a rossz szokás azonban súlyos károkat okozhat.
A forró olaj a hidegebb csőszakaszokon gyorsan lehűl, megdermed, majd megtapad a vezeték falán. A zsírréteg egyre vastagabbá válik, szűkíti a cső keresztmetszetét, végül pedig teljes dugulást okozhat
– mondta el a Teolnak Takács Péter, az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. vezérigazgatója.
A szakember a lapnak kifejtette, hogy a zsiradék a központi csatornában találkozhat a nedves törlőkendőkkel, hajszálakkal és más, le nem bomló hulladékokkal. Ezekből rendkívül kemény, nehezen eltávolítható zsírtömbök, úgynevezett zsírhegyek alakulhatnak ki.
Eltávolításuk jelentős munkát és költséget jelent a szolgáltatónak, súlyosabb esetben pedig a szennyvíz az ingatlanokba is visszaáramolhat. A túl forró zsiradék közvetlen károkat szintén okozhat. A hirtelen hőhatástól megrepedhet a wc porcelánja, de a műanyag lefolyócsövek és azok illesztései is megsérülhetnek.
A romlott étel sem a wc-be való
Hasonlóan veszélyes, ha romlott vagy megmaradt ételt húzunk le a wc-n. A húsdarabok, zöldségek és más szilárd maradékok fennakadhatnak a vezeték kanyarulataiban. A rizs és a tészta ráadásul vizet vesz fel, tovább duzzad, így még könnyebben elzárhatja a lefolyót.
A csatornahálózat nem hulladékgyűjtő. A rendszer a szennyvíz elvezetésére szolgál, ezért minden olyan anyag, amely nem oda való, komoly üzemeltetési problémát okozhat
– hangsúlyozta Takács Péter.
A csövekben rekedt étel rothadásnak indulhat, kellemetlen szagot áraszt, emellett táplálékot biztosíthat a patkányoknak és a csótányoknak. A bűz a lefolyókon keresztül akár a lakásba is visszajuthat.
Flakonba kell gyűjteni
A használt sütőolajat először hagyni kell teljesen kihűlni, majd jól zárható műanyag flakonba kell tölteni. Ezután kijelölt gyűjtőponton, hulladékudvarban vagy használt olajat átvevő üzletnél adható le. A romlott ételt a kommunális hulladékgyűjtőbe kell tenni, a megfelelő növényi maradékokat pedig komposztálhatjuk. Húsokat és zsíros ételeket azonban a házi komposztba sem ajánlott dobni.
De nemcsak a konyhai hulladéknál kell figyelnünk, mosás közben is kidobhatunk pénzt feleslegesen. Egy pohár és egy papírlap pedig megmentheti az otthon friss illatát.
The post Szakértő: ezért ne öntsünk konyhai maradékot a wc-be first appeared on Sokszínű vidék.
