Az Otthon Start tavalyi rajtja után most mintha visszafelé pörögne a magyar lakáspiac.
Mi történt? A magyar lakáspiac augusztusban újabb látványos fékezést mutatott, a Duna House becslése szerint mindössze 8077 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 13,1 százalékos visszaesés júliushoz képest, éves összevetésben pedig 29 százalékos zuhanás. 2015 óta egyetlen augusztusban sem volt ilyen alacsony a forgalom.
Magyarázat. A gyenge teljesítmény részben annak a tavalyi rendkívüli felfutásnak a következménye, amelyet az Otthon Start Program bejelentése indított el. Már a program szeptemberi indulása előtt megugrott a befektetési célú vásárlások száma, így a 2025-ös nyár különösen magas bázist jelent. Az idei adatok azonban a tavalyi augusztusi kiugrás nélkül is egyértelműen gyenge piacot jeleznek.
Gyenge kereslet. Az ingatlan.com adatai szerint augusztusban 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, 41 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékkal esett vissza az érdeklődés, miközben országosan júliushoz képest is további 4,8 százalékos csökkenést mértek. Közben a vevők alkalmazkodni látszanak a magasabb árakhoz, tavaly még a kereslet 66 százaléka irányult 50 millió forint alatti ingatlanokra, idén nyáron viszont már csak 58 százalék. Az 50 millió forint feletti ingatlanok részesedése ezzel párhuzamosan 34-ről 42 százalékra nőtt.
Beragadt ingatlanok. Bár júliushoz képest 10,3 százalékkal, éves alapon pedig 14,8 százalékkal kevesebb új lakóingatlant hirdettek meg, a teljes eladó kínálat mégis 12 százalékkal nagyobb a tavalyinál, és mintegy 148 ezer lakásból és házból áll. Ez arra utal, hogy egyre több ingatlan ragad bent a piacon, mert a jelenlegi árszinteken nincs rájuk elegendő vevő.
The post Tíz éve nem volt ilyen gyenge augusztus, elfogyott a lendület a lakáspiacon appeared first on Forbes.hu.