Nincs elég víz, bezárt az Alföld homokos tengerpartja

A rendkívüli alacsony vízállás miatt csütörtöktől nem üzemel a csongrádi Körös-toroknál található strand, írta közleményében a Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Start Szoc. Szövetkezet.

Posztjuk szerint -211 centiméteres a vízszint, holott az Alföld homokos tengerpartjaként is gyakran emlegetett strand biztonságos üzemeltetése legfeljebb -200 cm-es vízállásig engedélyezett. Ezért a fürdőzők biztonságát jelölő bójákat a hajózási útvonal szabadon hagyása és a biztonságos közlekedés garantálása érdekében már nem tudják kijjebb helyezni, így felszedték azokat.

A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól szóló 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet értelmében szigorúan tilos fürdeni a hajóútban, valamint a hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják körzetében. A jelenlegi kritikus vízállás miatt a kijelölt fürdőhely ezen jogszabályi előírásoknak a bóják áthelyezése nélkül már nem tud megfelelni

– jelezték.

Kiemelték, hogy csütörtöktől a strandon nem áll rendelkezésre vízimentő-szolgálat, így a területen a fürdőzés kizárólag saját felelősségre történhet.

A strand hivatalos tervezett szezonzárása egyébként szeptember 15-ig tart. Amennyiben a következő napokban a vízállás kedvezően alakul, és visszatér -200 cm alá, a bójákat visszahelyezik, és a vízimentő-szolgálat újra aktív lesz szeptember 15-ig.

Nemrég itt készítettek 12 méteres óriáskrokodilt, amitől elállt a strandolók lélegzete.

Nyáron egyébként tömegek fürödtek ezen a különleges strandon.

Kapcsolódó
Elbűvölő arcát mutatja a magasból az alföldi Riviéra
Bodrogi Attila fotóiról visszamosolyognak legmagyarabb folyónk tüneményes strandjai.

The post Nincs elég víz, bezárt az Alföld homokos tengerpartja first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0