Így indul újra az Erasmus-program a magyar egyetemeken

Az oktatási és gyermekügyi miniszter pénteken osztotta meg a hírt.

Mi történt? „A magyar kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett azért, hogy az Erasmus program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára. Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre!”, közölte Facebook oldalán Lanner Judit oktatási és gyermekügyi miniszter.

Részletek. A tárcavezető közölte, a korlátozással érintett 21 egyetem már rendelkezik érvényes Erasmus mobilitási pályázattal a 2026/2027-es tanévre, az Erasmus így visszatérhet ezekre a magyar egyetemekre is, és ismét megnyílnak a nemzetközi mobilitás lehetőségei a hallgatók előtt. „A magyar fiatalok és kutatók helye az európai tudományos és felsőoktatási vérkeringésben van. A magyar hallgatók nemzetközi mobilitása nem lehet még egyszer pártpolitikai érdekek áldozata”, tette hozzá.

Kontextus. A magyar hallgatók a kekva-rendszer miatt estek el a legismertebb nemzetközi mobilitási lehetőségtől, miután az EU 2022-ben szinte egyhangúlag úgy döntött, hogy az Orbán-kormány által létrehozott modell számtalan átláthatósági és összeférhetetlenségi aggályt vet fel.

The post Így indul újra az Erasmus-program a magyar egyetemeken appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0