Nem mindenhol engedik el Balásy Gyula kezét, az egyik állami szervezet szerint nincs is rá jogszerű indok

Az érintett állami intézet azt mondja, pillanatnyilag „jogszerű és objektív körülmények” alapján nem is rúghatnák ki Balásyékat.

Mi történt? Egy Agrárközgazdasági Intézettel (AKI) kötött, 2030-ig futó szerződés miatt továbbra is nyerhet állami megbízásokat Balásy Gyula cégcsoportja, írja a HVG. Az AKI (mely az agrártárca háttérintézményének tekinthető) jelenleg nem lát okot a Lounge Event Kft.-vel kötött, összesen 570 millió forintos keretmegállapodás felbontására, annak ellenére sem, hogy a kormányváltás óta több állami szervezet is megszakította az együttműködést a Balásy-birodalommal. A konkrét megbízásokért a Lounge Eventnek két másik NER-közeli vállalkozással, a Har Meron Kft.-vel és az Axia Group Zrt.-vel kell versenyeznie.

>> KATTINTS IDE 2026-OS, SZÁZ FŐT RANGSOROLÓ GAZDAGLISTÁNKÉRT, HOGY MEGTUDD, HOL ÁLL BALÁSY

Továbbiak ebből

3 milliárdot ajánlott neki Zuckerberg, kikosarazta. A jövőbe látó csodagyerek, akinek az egyik legnagyobb baja, hogy igaza van
Már a cégek előtt tudhattak a GVH vizsgálatairól, egy levél is erről árulkodik

Mit kell még tudni? Az 570 millió forintos keretmegállapodás három részből áll össze, melyből kettő uniós, egy hazai forrásból zajlik. Az összeg több mint fele (258 millió forint) halgazdálkodási adatgyűjtésre és az adatkezelési rendszer fejlesztésére, 102 millió forint az Európai Unió közös agrárpolitikájával kapcsolatos feladatokra, 210 millió pedig az AKI saját rendezvényeinek finanszírozására szolgál. A pályáztatás első fordulójában magát a keretszerződést kötötték meg a nyertesekkel, a konkrét feladatokra újranyitják köztük a versenyt.

A HVG megkereste Agrárközgazdasági Intézetet, melynek ügyvezető igazgatója, Goda Pál reagált a lapnak. „A Lounge Event Kft. szerződéses teljesítését akadályozó körülményről az AKI-nak a rendelkezésére álló információk alapján nincs tudomása” – fogalmazott, hozzátéve, pillanatnyilag „jogszerű és objektív körülmények” alapján nem is rúghatná ki Balásyékat. Ennek ellentmond, hogy korábban a Nemzeti Kommunikációs- és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség, a Szerencsejáték Zrt. vagy a Miniszterelnökség is elszánta magát erre a lépésre.

Kontextus. Fél év alatt nagyot fordult a világ a májusban papírzsebkendőkkel felfegyverezve interjút adó Balásy Gyulával. A NER propagandatevékenységének első számú megjelenítője itt jelentette be, hogy amennyiben az állam igényt tart rá, átruházza rá a csoport egy részét, így biztosítva annak túlélését. Magyarék ebből a felajánlásból nem kértek, cserébe vizsgálatok sokaságát indítotték meg a cégcsoport korábbi működésével kapcsolatban, legutóbb Tanács Zoltán minisztériuma számolt be vonatkozó fejlelentésekről.

A Gazdaglistánkon rendre előkelő helyen szereplő Balásy eközben egyre több érdekeltségétől szabadul meg, erről ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

The post Nem mindenhol engedik el Balásy Gyula kezét, az egyik állami szervezet szerint nincs is rá jogszerű indok appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0