Wizz Air-vezér: Az emelkedő olajár több légitársaság végét is jelentheti

Váradi Józsefnek megvan a véleménye az éjszakai repülőforgalmat vizsgáló minisztériumi munkacsoportról is.

Mi történt? „Akkor majd megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni”, mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója egy péntek reggeli sajtóeseményen a Telex tudósítása szerint, amikor arról kérdezték, mit gondol arról, hogy Vitézy Dávid tárcája munkacsoportot állított fel a ferihegyi reptér éjszakai forgalma miatt.

Továbbiak ebből

Váradi József Wizz Air-vezér: Mi mindig mindenhol kormánypártiak vagyunk
A jegyár marad, mégis jelentősen drágulnak a fapados repülőutak: ezen keres a Wizz és a Ryanair

Részletek. A légitársaság vezetője elmondta, nem mindig lehet előre pontosan kiszámítani, hogy mikor érkezik meg egy gép a leszállási helyére, de folyamatosan igyekeznek úgy alakítani a menetrendeket, hogy a lehető legkisebb legyen az éjszakai berepülés kockázata. Példaként hozta fel, hogy ha egy gép már az első, reggeli járatán kését szed össze, akkor azt egész nap maga előtt fogja görgetni, így este vélhetően később is tud majd csak landolni is, mint azt a menetrend indokolná. Ilyenkor két lehetőségük van: vagy berepülnek éjszaka, vagy törlik a járatot, vagy Pozsonyban szállnak le helyette – és ekkor kereshetnék az utasok közvetlenül a tárcavezetőt Váradi szerint.

Kontextus. Váradi a légiközlekedés helyzetéről azt mondta, egyébként sem könnyű, hiszen a geopolitikai bizonytalanságok és az emelkedő olajár egyes cégek számára a véget is jelentik, ez azonban egyben lehetőséget is jelent az erős szereplőknek a piacszerzésre. A Wizz Air feje elmondta, a cég üzemanyag-igényének egy jelentős részét előre, még alacsonyabb árak mellett lefedezte, így náluk ez nem jelent kritikus helyzetet.

The post Wizz Air-vezér: Az emelkedő olajár több légitársaság végét is jelentheti appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0