18 éve nem látott győzelmi sorozattal kezdte az Eb-t a női kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott hibátlanul zárta a csoportkört a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, miután Törökországot hat, Svédországot a rangadón hét, Észak-Macedóniát egy gyengébb első félidővel is tíz góllal verte.

A női válogatottal legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy egy Eb-n egymás után három sikert arasson, akkor a csoportkörben Ausztriát (42-23), Macedóniát (30-22), illetve Szerbiát (35-27) páholta el a Németh András által irányított csapat.

A középdöntőben a németek megtörték a magyar csapat győzelmi sorozatát (27-34), majd a lengyeleket fölényesen (37-21) verték Görbicz Anitáék, ám a norvégok erősebbnek bizonyultak (31-34),

így végül az ötödik helyért játszhatott a válogatott, amit meg is szerzett a házigazda svédek elleni diadallal (32-25, vagyis pontosan ugyanaz az eredmény született, mint a mostani tornán).

Az idei Eb-n egyelőre két középdöntős ellenfele ismert a magyar válogatottnak, december 6-án Lengyelországgal, 10-én Franciaországgal találkozik Golovin Vlagyimir csapata. A középdöntőt csütörtöki kezdi a magyar csapat, az ellenfél a B csoport első helyezettje lesz, vagyis várhatóan Montenegró, amely két kör után hibátlan, és kedden a 2 pontos Csehországgal találkozik.

Vasárnap pedig a B csoport második helyezettje vár majd a mieinkre Debrecenben, erre a pozícióra a csehek mellett még a szerbek vagy a románok is befuthatnak.

A szövetség az első hatba kerülést jelölte meg célkitűzésként, ehhez a középdöntő során az első háromban kell végeznie a csapatnak.

The post 18 éve nem látott győzelmi sorozattal kezdte az Eb-t a női kéziválogatott first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed