A Londoni Természettudományi Múzeum minden évben közzé teszi beszámolóját az előző évben azonosított és a tudomány számára leírt fajokról, amelyeket a múzeum kutatóinak köszönhetően ismerhettünk meg.
E rendkívül sokszínű lista egyaránt tartalmaz ma élőket és ősmaradványokat, így rögtön kezdhetjük is a felsorolást azzal a dinoszaurusszal, a Comptonatus chaseivel, amelyet mi is bemutattunk. A fosszilis felfedezettek listáján szerepel 330 millió éve élt magvaspáfrány (Anisopteris shuteana), vagy épp a Micimackó szerzőjéről elnevezett rejtélyes faj (Alococopros milnei), amelyet csak megkövült ürülékéből, vagyis koprolitjából ismerünk. A kutatók a koprolit alapján arra következtetnek, hogy krokodilféle vagy teknős lehetett a kréta időszak végén élt állat.
A kihalt fajok közt igen népes az újonnan felfedezett mohaállat is, amelyekből egyetlen ausztrál kőzetformáció 50 különböző fajt tartalmazott – ezek a korallszerű állatok is a kréta időszak végén éltek. Azonban a mohaállatok közül ma élőket is felfedeztek, Kamcsatka közelében. A mohaállatok egészen mütyüri, fél milliméter körüli lények, amelyek telepeket alkotnak – ebben is hasonlítanak a korallokhoz. Azonban a mohaállatok nem közvetlenül építik lakhelyüket mészből, hanem az általuk kiválasztott, az apró állatka testét körbefogó nyálka meszesedhet el hosszú idő alatt.
A ma élő állatok közt érdemes megemlíteni azt a kígyófajt, amelyre a Himalája déli lejtőin bukkantak rá, és Leonardo DiCaprio után kapta a nevét. Az elegáns küllemű, aranybarna kígyó a siklófélék közé tartozik és kb. 55-60 centi hosszúra nő. Szintén egy híresség – bár fiktív – után kapta nevét a két felfedezett vegetáriánus pirájaféle egyike. A Myloplus sauront a testén végighúzódó, Szauron szemére emlékeztető fekete sáv és vöröses uszonya alapján nevezték el, nyitóképünk e halat mutatja.
A pirájákat veszélyes, vérengző állatként ismerhetjük, azonban közeli rokonaik, amelyeket pakunak is hívnak, vegyes, vagy növényi étrendet tartanak – ezek közé tartozik Szauron hala is. Sajnos az állat egy olyan folyón él, amelyre gátat terveznek, és ez veszélybe sodorhatja a hal élőhelyét.
A Xingu-folyó (ez az Amazonas mellékága) egy kis szakaszán eddig, egy projekt keretében már 70 olyan fajt találtak, ami sehol máshol nem él. A kutatók becslése szerint csupán ebben az egy folyóban több száz halfaj élhet, nagyjából annyi, mint egész Európában. Dél-Amerika édesvízi halfajainak 42 százalékát még nem ismerjük.
A halkutatók egy olyan parazita fajt is felfedeztek, szintén Brazíliában, amely más halak kopoltyújába bújva azok vérét szívva táplálkozik. E különös parazitákról elterjedt legenda, hogy az óvatlan úszók érzékeny testüregeibe is beveszik magukat – erősen megkérdőjelezhető elbeszélések árulkodnak azonban csak ezekről az esetekről, így érdemes erős kétellyel olvasni őket.
Talán a legizgalmasabb felfedezést egy lepkefaj jelentette. Az üvegszárnyú lepkék (szitkárok) közé tartozó rovart Walesben fedezték fel – azonban az állatka a dél-amerikai Guyana őslakója. A lepke két példánya őserdei otthonától 7000 kilométerre, egy walesi nappaliban repkedett, a tudomány nagy szerencséjére megfelelő személyek otthonában.
No de hogyan került Nagy-Britanniába az állat? Amint azt kiderítették, egy hivatásos fotós cipőtalpába tapadt bele az a növényi magház darabka, amelyen a lepke két bábja is átutazta az óceánt. A fotós lánya Walesben kikelt lepke fotóját kitette az instagramjára, és ott bukkantak rá a lepkész szakemberek. Miután hamar kiderült, hogy nem brit fajról van szó, felvették a kapcsolatot a Londoni Természettudományi Múzeummal, akik azt javasolták, kutassák át a házban lévő szobanövényeket.
A kutatás azonban nem vezetett eredményre. Miután a múzeumban megvizsgálták a lepkét, a genetikai jegyei alapján vált világossá, hogy hova való a faj – a fotósnak ekkor esett le, hogy a szoba sarkában van az a táska, amelyben a guyanai útján használt bakancsa volt. Ebben aztán rá is talált egy kis sárdarabba ágyazva egy magházra (ez a lepke tápnövénye volt, a magházban jellegzetes hernyórágásokat is találtak) és vele a lepke bábjainak üres tokjára is. A nagy utazóról kiderült, hogy a tudomány számára ismeretlen faj, ezért nevet is kapott: Carmenta brachyclados.
Bár nem minden felfedezés mögött rejtőzik hasonlóan kalandos történet, a tudományos munka, amely a fajok megismerését lehetővé teszi, ugyanennyire alapos. Rendkívül fontos feladat ez, hiszen naponta zsugorodik az élővilág nem emberi képviselői számára alkalmas élőhely, ezért sok fajt elveszíthetünk még azelőtt, hogy megismerhettük volna.
The post 190 új fajt írtak le a londoni Természettudományi Múzeum munkatársai 2024-ben first appeared on National Geographic.
