Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban az erdélyi Máramaros megyében, Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.

A minisztérium tájékoztatása szerint a település lakóit hajnali négy óra körül riasztották a tűzeset miatt, mely vélhetően a térségben dúló heves viharokkal állhat összefüggésben. A tűzoltók kiérkezésekor a templom mintegy 200 négyzetméteres felülete és a mintegy 25 méter magas templomtorony is lángokban állt, az összeomlás veszélye fenyegetett. A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a tűz terjedését, de az épület szinte teljes egészében megsemmisült. A helyszínre érkezett szakértők a tűz okainak megállapításán dolgoznak.
Az Agerpres jelentése szerint a Máramarosi és Szatmári Román Ortodox Püspökség bejelentette, hogy bizottságot állít fel a tűzeset körülményeinek feltárására, az esetleges felelősök azonosítására. Az egyház hangsúlyozta, hogy rendszeresen figyelmezteti papjait az értékes máramarosi fatemplomok védelmére, a villámhárítók rendszeres ellenőrzésére.

A kulturális minisztérium közölte: kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, a megyei kulturális igazgatósággal és az örökségvédelmi intézettel a kulturális örökségben keletkezett kár felmérése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a pusztafentősi Szent Illés-templom Máramaros megye épített örökségének fontos történelmi emléke.
A máramarosi fatemplomok az észak-erdélyi hegyvidéki építészet kiemelkedő darabjai. A régióban közel száz ortodox és görögkatolikus fatemplom maradt fenn, melyek közül nyolcat 1999-ben az UNESCO Világörökség részévé nyilvánítottak. A templomok többsége a 17-18. században épült és sajátos szintézist képviselnek a kelet- és nyugat-európai fő építészeti stílusok között: a bizánci alaprajzhoz gótikus forma társul. Tölgy- és fenyőgerendákból készültek, fémszögek használata nélkül, kizárólag faillesztési technikákkal, jellemzően magas, vékony harangtoronnyal.
Építésük hátterében az a korabeli korlátozás áll, amely megtiltotta a helyi ortodox közösségeknek, hogy kőből emeljenek templomot. (MTI)
Idén februárban leomlott egy erdélyi falu templomának tornya, tavaly pedig ledöntötte a vihar a sápi református templom tornyát.
The post 350 éves műemlék fatemplom égett le Erdélyben first appeared on Sokszínű vidék.
