75 ezer hektáron jelentettek aszálykárokat

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a közleményben arról beszélt, hogy míg a 29. héten mintegy 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága, amely így augusztus elejére összességében elérte a 75 ezer hektárt.

Az idei aszálybejelentések fele eddig három vármegyére – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád – koncentrálódik.

De jelentős kiterjedésű a kár már Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyékben is.

Az aszálykárok mintegy nyolcvan százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de ezen túl a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károk tapasztalhatók. 

Az eddigi legdurvább, 2022-es aszályos év ugyanezen időszakában már több mint 1 millió hektár aszálykárt regisztráltak az elektronikus bejelentő felületen, ugyanis két éve nemcsak a tavaszi, hanem a vegetációs időszak korábbi szakaszában már az őszi kultúrák is számottevő kárt szenvedtek el. A 2022-es károk után 50,66 milliárdot fizetett ki a jogosult gazdálkodók számára a kárenyhítési alapból.

Az agrárkár-enyhítési rendszerbe idéntől uniós forrást is sikerült bevonni, így 34,8 milliárd forint áll majd biztosan rendelkezésre. Idén az adatok alapján 11 352 mezőgazdasági termelő kötött aszályfedezettel bíró növénybiztosítást mintegy 713 634 hektár mezőgazdasági területre, írta közleményében az AM.

(MTI)

Kapcsolódó
Enyhíthetők az aszályos évek az Alföldön
Az ELTE kutatói összefoglalták, mitől volt annyira aszályos 2022 nyara az ország keleti részén, és javaslatot is tettek a megoldásra.

The post 75 ezer hektáron jelentettek aszálykárokat first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed