A DK Magyar Péter felelősségét is megemlíti a Menczerrel való vita után

Jelen pillanatban a fél ország arról beszél, hogy Magyar Péter és a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás egymásnak feszült a pécsi gyermekotthon épülete előtt. Menczer Török Gábor szavaival élve „gyere ki a hóra” stílusban állt bele Magyarba az összegyűlt tömeg szeme láttára, többek között hazugnak nevezte, és olyan megszólalásokkal próbálta provokálni, hogy „Vége van, kicsi”.

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy a Fidesz jönne ki jobban a találkozóból, a kommentárok túlnyomó része Menczer stílusát kifogásolja. A DK EP-képviselője, Molnár Csaba viszont Magyar Pétert is kritizálta, amikor saját Facebook-oldalán értékelte a történteket.

Lassan húsz éve vagyok a politikában, láttam már sok mindent. És persze tudom, látom, milyen mélyre süllyedt az országban a közbeszéd. De ilyet még nem láttam. Ez lejjebb van minden korábbinál. Egy államtitkár és egy pártelnök-képviselő gyalázza egymást, a gyűlöletüket leplezni sem próbálják. Van benne  »rühes«, »habzó szájú«, »hazug gazember«. Minden

– írta Molnár, utalva rá, hogy Magyar Péter többször célzott arra a „vita” során, hogy Menczernek büdös a szája és fogat kellene mosnia. Magyar egy későbbi kommentjében olyat is állította, hogy Menczer „láthatóan ittas állapotban üvöltözött” a gyermekotthon előtt.

A nemrégiben kikerült hangfelvételek egyikén Magyar Péternek volt egy olyan elejtett megjegyzése, hogy büdös az emberek szája, akik közel mennek hozzá, és ezt a kormánypropaganda azóta is igyekszik napirenden tartani. Molnár ezzel együtt nem kizárólag Magyar megszólalásait minősítette, a bejegyzése elején ő is kiemelte, hogy Menczer lekicsizte Magyar Pétert, aki szerinte ráadásul „reszketett” is.

A délelőttit események óta Menczer Tamás a saját Facebook-oldalán úgy kommunikált, hogy azért ment oda, hogy Magyar „végre egy férfival is találákozzon”, a Tisza Párt elnöke pedig kijelentette, hogy Menczernek távoznia kell a közéletből.

Kapcsolódó

The post A DK Magyar Péter felelősségét is megemlíti a Menczerrel való vita után first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed