A magnézium sok testi funkcióban vesz részt – hiánya súlyos tüneteket okozhat

Az egyik legismertebb és leggyakrabban fogyasztott ásványi anyag az emberek körében nem más, mint a magnézium. A magnézium javarészt a csontokban található, illetve az izmokban, a lágy szövetekben és a vérben. A magnézium több száz testi funkcióban vesz részt az emberi szervezetben. Többek között nagy szerepe van az energiatermelésben, a fehérjeképződésben. Kiemelt szerepe van az izmok összehúzódásában és azok ellazulásában, illetve segítséget nyújt a neurotranszmitterek szabályozásában is.

A magnézium több mint 300 biokémiai reakcióban vesz részt a szervezetben. Segít fenntartani a normál izom- és idegműködést, támogatja az egészséges immunrendszert, stabilan tartja a szívverést, és segít a csonterő fenntartásában is. A magnézium olyan rendellenességek megelőzésében és kezelésében segíthet, mint például a magas vérnyomás, a szívbetegségek és a cukorbetegség.

A magnéziumhiány tünetei közé tartozhat az ingerlékenység, az izomgyengeség és az álmosság. Magnéziumhiány kialakulhat azoknál, akik alkoholt fogyasztanak, továbbá a gyomor- és bélrendszeri betegségben, illetve a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személyeknél.

A magnéziumhiány tünetei: étvágytalanság, hányinger, hányás, fáradtság, gyengeség, zsibbadás és bizsergő érzés a végtagokban, kóros izom-összehúzódások és görcsök, személyiségváltozások és szívritmuszavar. Ha a magnézium súlyos hiánya merül fel, ez létrehozhat alacsony kalciumszintet a vérben, de a kálium szintje is lecsökkenhet.

A magnézium kiemelt szerepet játszik az edzés közbeni teljesítmény fokozásában. Ezt a hatást nemcsak sportolók, hanem idősek és krónikus személyek esetében is megállapították.

A magnézium nagy szerepet játszik az agy működésében és a hangulat fokozásában. Kutatások igazolják, hogy amennyiben hiányt szenvedünk ebből az ásványi anyagból, úgy nagyobb az esélye a depresszió kialakulásának.

A magnézium egy nagyon hasznos ásványi anyag lehet azok számára, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek, ugyanis segítséget nyújt a vércukorszint csökkentésében. A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy nemcsak hasznos lehet ez az ásványi anyag, de a hiánya oka lehet ennek a betegségnek a kialakulásában.

A magnézium a vérnyomást is csökkentheti. Ez a hatás csakis azoknál az embereknél volt megfigyelhető, akik eleve magas vérnyomástól szenvedtek.

Azoknak az embereknek a szervezetében, akiknél gyulladást tapasztaltak, alacsonyabb magnéziumszintet is kimutattak. Ezeknél az embereknél nem csupán magas gyulladás szintet mutattak ki, hanem magas inzulinszintet, trigliceridszintet és magas vércukorszintet is.

A metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség egyik vezető oka az inzulinrezisztencia. Sok, metabolikus szindrómában szenvedő ember esetében állapították meg, hogy a szervezetében nincs elegendő magnézium. A magnéziumkiegészítők azonban enyhíthetik a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség tüneteit.

A magnéziumot kiegészítők és természetes források útján is bevihetjük a szervezetünkbe. Sok táplálék gazdag ebben az ásványi anyagban, például a spenót, a mángold, a fekete bab, a quinoa, a mandula, a kesudió, a makréla, a lazac, az avokádó és a tökmag. A brazil dió is gazdag forrása a magnéziumnak.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed