A korábbi amerikai elnök szerint a magyar országgyűlési választást hasonlóan kell értelmezni, mint a lengyelekét 2023-ban.
Mi történt? Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke is reagált a Tisza Párt kétharmados győzelmére, melyet 99 százalékos feldolgozottság környékén láthatunk a számokból. Obama úgy fogalmazott: „A tegnapi ellenzéki győzelem Magyarországon – akárcsak a 2023-as lengyel választások – a demokrácia győzelme, nem csupán Európában, hanem az egész világon.” Hozzátette:
„Mindenekelőtt a magyar nép rugalmasságának és elszántságának bizonyítéka – és emlékeztető mindannyiunk számára, hogy továbbra is törekedjünk a méltányosságra, az egyenlőségre és a jogállamiságra.”
Mit kell még tudni? Obama nem említette név szerint a Tisza Pártot és Magyar Pétert, más nemzetközi politikusok azonban igen. Emmanuel Macron francia elnök például közös képet posztolt Magyarral. Macron bejegyzésében arról ír: „Franciaország üdvözli a demokratikus részvétel győzelmét, a magyar emberek ragaszkodását az Európai Unió értékeihez és Magyarországért Európában.” Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke magyarul írta ki X-profiljára: „Magyarország Európát választotta.” A gratulálók sorában többek között Friedrich Merz német kancellár, Giorgia Meloni olasz kormányfő, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megtalálható.
The post „A magyar nép elszántságának bizonyítéka.” Sorra érkeznek a nemzetközi reakciók a magyar választás eredményére appeared first on Forbes.hu.