Az Otthon Start után kifulladt a hazai lakáspiac. Jellemzően azok az ingatlanok maradtak eladó sorban, melyekre nem terjedt ki a támogatott hitel. Az MBH Elemzési Centrum ágazati szakértője felvázolta, hogy a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével milyen piacon kell otthont találnia a fiataloknak.
Magyarország négyszeresére nőttek az árak 2015 óta, szemben a 65 százalékos uniós átlaggal. A lakásárak emelkedése magával húzta a hitelezést is, az Otthon Start viszont olyan folyamatokat indított el, melyre a piaci környezet nem volt felkészülve. Az MBH Elemzési Központ a 2026-os évre mérsékelt növekedést vár a hitelezésben. AZ év második felében viszont élénkülés várható.
Az Otthon Start idén 1800 milliárd forint lakáshitel kihelyezést érhet el
– erről Horti Flóra, ágazati elemző beszélt.
Beindulnak az építkezések
Az Otthon Start miatt az idei évben kimerült az ingatlanpiac, ez viszont a lakásépítések élénkülését hozza magával. Az építési engedélyek száma 64 százalékkal nőtt 2026-ban, az új projektek elindulnak. Az egyértelműen látszik, hogy a kivitelezők elsősorban Budapesten akarnak építkezni, illetve a nyugat-magyarországi térségben. A keleti országrészben nem mutatott számottevő bővülést az építési engedélyek kiadása.
2026 első negyedévében 10 éves csúcson az induló projektek és előértékesített lakások száma. Ez nagy bizalmat jelez a hazai lakáspiac felé.
2026-ban 15 ezer új lakást adhatnak át, 2027-ben pedig további 20 ezeret.
Az építési költségek 2025-ben csak mérsékelten növekedtek. 2015 óta két és félszeres drágulás volt ezen a területen. Az ágazat problémája a munkaerőhiány, valamint a geopolitikai kihívások. Ezek nyomás alá helyezik az építőipart.
2024-2025-ben megugrottak a tranzakciók a lakáspiacon, ez főleg a használt lakásokat érintik. A kereslet motorja értelemszerűen az Otthon Start volt. 2025-ben 136 ezer lakást adtak el, ami 4 százalékos év per év növekedés volt. Az idei évre 118-125 ezer tranzakcióval számol az MBH Elemzési Centrum.
A ponthatárok kihirdetésével élénkülhet a lakáspiac
Az albérletpiacon mérsékeltebb volt az árak növekedése Magyarországon és uniós szinten egyaránt. Az albérletek árának növekedése voltaképpen megállt, mivel az Otthon Start elszívta a bérlőket a piacról.
2026 harmadik negyedévében viszont újra elkezdhetnek felfelé kúszni a bérleti költségek, az MBH Ingatlan 360 sajtóeseményére meghívott szakértők nagyjából 1-5 százalékos drágulást várnak. Az felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével több ezer fiatal mozdul meg, nekik a lakhatásukat biztosítani kell. Nagyjából 5 százalékkal drágulhatnak a bérleti díjak az idén.
A kollégiumi férőhelyek hiánya hatalmas probléma. Kifejezetten kevés az elérhető kollégiumi férőhely, így a fiatalok jelentős részének kell albérlettel, vagy vásárlással megoldani a lakhatást. A kollégiumi férőhelyek jelentősségét az is jól mutatja, hogy a nagy egyetemvárosok közül Miskolcon a legolcsóbb a fajlagos négyzetméterár – 474 ezer forint –, ahol a legnagyobb a kollégiumi férőhelyek száma. Debrecenben ezzel szemben nagyjából 950 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért.
Az egyetemvárosok esetében kihívás a felsőoktatásba belépőknek, hogy ezeknek a településeknek a többsége ipari központ is,. Debrecenben, Győrben, Miskolcon egyaránt az albérletet, lakást keresőknek azokkal a munkásokkal kell versenyezniük, akik a helyi gyárakban dolgoznak.
Vásárlás, vagy bérlés?
Az ingatlanpiac jelenleg stagnál, az árak nem, vagy csak mérsékelten emelkednek. Viszont az árszintek már rendkívül magasak, ezek pedig csak nagyon nehezen korrigálnak lefelé. Drasztikus lakásár csökkenés a 2008-as gazdasági világválság idején volt. A megoldás egyszerű: több lakásra van szükség a magyarországi kínálatban. Ezek lehetnek egy állami programban készült bérlakások, kollégiumi helyek, illetve eladásra szánt ingatlanok.
Bár Magyarországon kifejezetten tulajdon központú a társadalom, egyre inkább hozzá kell szokni a bérléshez. Rövid távon mindenképpen lakásbérlésben kell gondolkozni, de vannak olyan helyzetek, amikor hosszabb távon is érdemes lehet ebben gondolkozni.
A bérlés meghagyja a mobilitás lehetőségét. Ez különösen fontos a fiatalok esetében, akik tanulmányaik, vagy munkaerőpiacra lépésükkor még nem tudhatják, hogy hol is akarnak gyökeret ereszteni. Nem is beszélve a külföldi tapasztalatszerzéstől.
A hitelre vásárolt saját tulajdonú lakás egyfelől biztonságot ad, azonban röghöz is köt. Egy bizonyos kor felett ez nem feltétlenül probléma, viszont fiatalon egy olyan döntés, ami végül az egész életünket meghatározza.
Az idei ingatlanpiac slágere
Az idei év második felében a felvételi ponthatárok miatt nagy kérdés lesz sok család előtt, hogy vásárolni, vagy bérelni kell. Ez a döntés sokak életét fogja hosszú időre meghatározni. A szakértők szerint egy átalakulás is bekövetkezhet, amit a kínálat rohamos bővülésével lehet magyarázni. A bérleti piacon konszolidáció várható, a lakásárak növekedése pedig akár meg is állhat.
A szakértők óvatos optimizmussal tekintenek a jövőbe. Az elmúlt húsz évben a lakáspiac a hitelezéstől és a makrogazdasági folyamatoktól függött. A konjunktúra alatt, ha voltak kedvező hitelkonstrukciók, akkor a lakosság vásárolt. Ezt segítheti most a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusa. A hosszútávú irányt az ősszel mutathatja meg a kormány, amikor kiderül, hogy a költségvetés milyen támogatásokat tesz majd lehetővé.
Annyi biztos, hogy drámai lakásár csökkenés nem lesz. A lakosság azt várhatja, hogy a gazdaságpolitika, illetve a gazdasági feltételek miként alakulnak a következő időszakban és a jelenlegi árszínvonalhoz tud-e korrigálni a fizetőképesség.
The post A mai nappal új lendületet kaphat az ingatlanpiac, ezzel néznek szembe a vásárlók appeared first on Forbes.hu.