Egy 24 millió évvel ezelőtt, a mai Új-Zéland déli szigete területén élt őspingvin szárnycsontjait vizsgálta meg egy új-zélandi és japán szakemberekből álló kutatócsoport . Az eddig ismeretlen fajba tartozó madár csontja egyaránt rendelkezik a modern pingvinekre jellemző és ősi tulajdonságokkal és átmenetet képvisel azok közt.

A csontok – a szárny felkarcsontja, singcsontja, valamint a láb combcsontja – vizsgálata mesélt a madár evolúciós helyzetéről. A madárnak, miután kiderült, hogy ismeretlen faj, a Pakudyptes hakataramea nevet adták.

Méretében a mai kék pingvinhez, azaz a legkisebb pingvinfajhoz fogható volt, most a kutatók ehhez a fajhoz hasonlították az ősmadár szárnycsontjait. A felkarcsont és a singcsont a szárnyak evolúciójáról vallanak, vagyis arról, hogy miként alkalmazkodtak az ősi pingvinek az úszáshoz.

„Meglepő módon, míg a Pakudyptes vállízületei igencsak közel álltak már a modern pingvinekéhez, ám a csuklójuk az egészen ősi pingvinekével volt azonos. A Pakudyptes az első olyan pingvin, amelyben ezt a különös kombinációt találhatjuk, és így kulcsfaj a pingvinszárny evolúciójának megértéséhez” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Tatsuro Ando.

Az Otago Egyetem szakembere, Dr. Carolina Loch a csontok belső szerkezetét elemezte és hasonlította össze modern pingvinekével. A pingvin búvárúszó képességéhez arra is szükség van ugyanis, hogy a csontjai nagy sűrűségűek, tömörek legyenek (a repülést ezzel szemben a könnyű, üreges csontok szolgálják). A tömör, nehéz csont könnyebbé teszi a pingvin számára, hogy a víz alá merüljön, hasonlóan a búvárok övén lévő ólomnehezékekhez.

A Pakudyptes esetében a csont külső részei vastagok és tömörek voltak már, ám a csontvelőt tartalmazó üreg nyitott volt. Az ősi faj e téren is nagyban hasonlított a mai kék pingvinhez.

Ez arra is enged következtetni, hogy az életmódjuk is hasonló lehetett, vagyis sekélyebb vizekben úsztak, nem merültek igazán mélyre. A csontok felszínén az izmok feltapadási pontjait is lehet látni, ezekből pedig a madár úszó manőverezési képességére, úszótechnikájára is tudtak következtetni.

A Pakudyptes abban is eltér a többi őspingvintől, hogy kis termetű volt – a legtöbb őspingvin kimondottan nagy, egy méteres körüli nagyságú állat volt. Azonban úgy tűnik, a mai alkati sokféleségük már sok millió évvel ezelőtt is megvolt.

Az ősmadár neve a maori paku, vagyis kicsi, illetve a görög dyptes, azaz búvár szavakból állt össze. A név második fele, a hakataramea annak a kőfejtőnek a nevét hordozza, ahol a csontokra rábukkantak. Úgy tűnik egyébként, hogy a mai Új-Zéland környezete, az egykori Zélandia mikrokontinense a pingvinek kialakulásában kulcsfontosságú helyszín lehetett.

The post A pingvinek evolúciójáról árulkodik pár apró csontocska first appeared on National Geographic.