Adószakértő: az új szabályokkal a kata a lényegét veszítheti el

Számolgatniuk kell a legkisebb adózóknak az új kata részletszabályainak bejelentése után. Az adót havi 100 ezer forintra emelheti a kormány 2027-től, ezzel párhuzamosan az ellátási alap közel háromszorosára emelkedne. Kérdés, hogy az évi 1,2 millió forintos adókötelezettség mennyire kigazdálkodható azok számára, akiknek éves bevétele nem haladja meg a 6-7 millió forintot. Az EY adó- és jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetőjével, Módos Andrással a vagyonadóról is beszélgettünk az e heti Forbes Money podcastban.


Továbbiak ebből

A legnagyobb megtakarítóknak várhatóan lesz megoldásuk a vagyonadó érdemi csökkentésére, de mi lesz a többiekkel?
Adóoptimalizációs házasságok? Az is fizet, aki külföldön él? Minden, amit a vagyonadóról eddig tudunk és kérdések, amiket mindenképp át kell gondolni

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az új kata, valamint a vagyonadó részletszabályait. Előbbi sok vállalkozó számára jelent fellélegzést, hiszen a katások ismét számlázhatnak majd cégeknek, viszont az adó mértékét a kétszeresére, 100 ezer forintra emelnék.

Az új kata részletszabályai:

  • havi adóösszeg főállású katásoknál 100 ezer forint (mellékállásúak, nyugdíjasok, diákok esetében 50 ezer forint),
  • éves bevételi keret 22 millió forint,
  • ismét lehet cégeknek számlázni, melyre 15 százalékos adó vonatkozik (amelybe a havi tételes adó beszámít),
  • ellátási alap 317 ezer forint (amit 2028-tól a mindenkori minimálbérhez kötnek).

A százezer forintos tételes adó évi 1,2 millió forintos kötelezettséget jelent. Gyors számolással könnyen meghatározható, hogy egy olyan vállalkozó esetében, akinek az éves bevétele 10 millió forint, ez 12 százalékos adóterhet jelent. 6 millió forintos éves bevétel esetében viszont ez a teher már 20 százalékra emelkedik, nem számolva az iparűzési adóval, kamarai hozzájárulással és egyéb felmerülő kötelezettségekkel.

Az EY adó- és jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője szerint az új feltételek miatt sok kisebb vállalkozónak érdemes lesz számolgatnia, hogy a számára legjobb adózási formát találhassa meg. Módos András a Forbes Money podcast e heti adásában hozzátette, az új szabályokkal a katás adózás a lényegét veszítheti el:

azt, hogy egyszerű legyen.

ERRŐL SZÓL MÉG A CIKK

  • Sokaknak számolgatni kell, hogy melyik adózással járnak jól
  • A kata lényege, hogy egyszerű legyen
  • Akiket az út szélén hagy az új kata
  • Milyen szempontok szerint válasszunk adózási formát?
  • Miért emelték a kata felső határát?
  • Nekik fájhat legjobban a vagyonadó
  • Miért önbevallás?

The post Adószakértő: az új szabályokkal a kata a lényegét veszítheti el appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0