Ősszel a Körös-Maros Nemzeti Park pusztái fontos pihenő- és gyülekezőhelyet jelentenek a kék vércsék számára. A madarak az Afrikába vezető hosszú út előtt itt gyűjtenek erőt, elsősorban rovarokkal és kisebb rágcsálókkal táplálkozva. Az idei év azonban nem kedvezett nekik: a kiszáradt gyepeken megfogyatkozott a táplálék, és a megszokottnál jóval kevesebb madár jelent meg a hagyományos éjszakázóhelyeken.
A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint az augusztus 27. óta hetente végzett szinkronszámlálások adatai jelentős visszaesést mutatnak a korábbi évekhez képest.
Több száz madár hiányzott a megszokott gyülekezőhelyekről
A kék vércsék őszi gyülekezése Magyarországon általában szeptember 15. és 25. között éri el a csúcspontját. Októberben aztán dél felé veszik az irányt, a világállomány jelentős része Angolában és a környező afrikai országokban tölti a telet.
A Kígyósi-pusztán különösen szembetűnő a változás. Míg a korábbi években rendszerint 60–70 kék vércse éjszakázott a területen, idén tíznél is kevesebbet számoltak. A helyben költő madarak ráadásul már júliusban elhagyták a pusztát.
A kiszáradt, kiégett gyepeken alig találni sáskákat és szöcskéket, így a madarak számára egyre nehezebb elegendő táplálékot szerezni.
Hasonló a helyzet a Dévaványai-Ecsegi pusztákon is. Itt korábban nem volt ritka az ezret meghaladó éjszakázó állomány, idén azonban a legmagasabb egyedszám 680 volt, amelyet szeptember 3-án regisztráltak. Ezt követően jelentősen megfogyatkoztak a madarak, az utolsó két számlálás alkalmával már csak 130–140 példányt figyeltek meg.
A szakemberek szokatlan viselkedésre is felfigyeltek: a vércsék gyakran csak sötétedéskor érkeztek meg éjszakázóhelyükre, és a megszokottól eltérően már négy alkalommal váltottak pihenőhelyet. Ennek pontos oka egyelőre nem ismert.

A szárazság következtében a kisemlősök állománya itt is gyakorlatilag összeomlott, és rovarból is kevés akad.
Volt, ahol alig néhány tucat madarat találtak
A Csanádi pusztákon korábban előfordult, hogy több mint ezer kék vércse gyűlt össze éjszakára, az idei őszön azonban csak elvétve találkoztak velük. Bár a helyi költőállomány a megszokotthoz hasonlóan alakult, szeptember elejétől látványosan megfogyatkoztak a madarak. A szakemberek valamennyi ismert és lehetséges éjszakázóhelyet ellenőrizték, de mindössze egy kisebb erdőfoltban bukkantak rájuk. A legtöbb, 26 példányt szeptember 23-án számolták.
A Cserebökényi-pusztákon valamivel népesebb gyülekezést figyeltek meg, de az adatok itt is elmaradtak a korábbi évektől. Szeptember 9-én még 330 madarat regisztráltak, két héttel később azonban már csak 44-et.
Összehasonlításképpen: tavaly szeptember 24-én ugyanitt 850 kék vércse éjszakázott.
Kardoskúton is jóval kevesebb kék vércse gyülekezett
A Kardoskúti-pusztán két helyszínen, Csajágon és Tanyaszélen figyelték meg a gyülekező madarakat. Az első példányok szeptember 3-án érkeztek, a következő héten pedig összesen 202 kék vércsét számoltak.
Ez bizonyult az idei legmagasabb egyedszámnak, amely messze elmaradt a korábbi években megszokott, akár 700 példányos gyülekezésektől. Szeptember 23-án már mindössze 93 madarat regisztráltak a két területen.
A nemzeti park különböző tájain végzett megfigyelések egyaránt azt mutatják, hogy az idei szárazság és a táplálékforrások megfogyatkozása komolyan befolyásolhatta a kék vércsék őszi gyülekezését. A madarak a hosszú vonulás előtt megfelelő táplálkozóhelyeket keresnek, a kiszáradt puszták azonban idén jóval kevesebb lehetőséget kínáltak számukra.
Szeptemberben hatalmas ragadozó tűnt fel a Csanádi pusztákon, alig látni ilyet Magyarországon.
The post Aggasztóan kevés kék vércse gyülekezett idén a Körös-Maros vidékén first appeared on Sokszínű vidék.
